A Shell kivonul az oroszországi olaj- és gázüzletből

MTI

 / Gazdaság

A Shell fokozatosan kivonul az oroszországi kőolaj- és földgázüzletből, összhangban a brit kormány azon új irányelveivel, amelyeket az Ukrajnában indított orosz hadműveletre válaszként hozott - közölte kedden a brit olajpari konszern.

A közlemény szerint első lépésben a Shell azonnali hatállyal felhagy az orosz nyersolaj-vásárlásokkal, bezárja oroszországi benzinkútjait, illetve a repülőgép-üzemanyagok és kenőanyagok árusításával foglalkozó üzletágát  -írja az MTI.

Ben van Beurden, a konszern elnöke ugyanakkor figyelmeztetett, hogy tekintettel az alternatív források földrajzi elhelyezkedésére és elérhetőségére,

akár hetekig is eltarthat, míg a kieső orosz nyersolajat pótolni tudják.

“Ez összetett feladat, amely kormányok, energiaszolgáltatók és fogyasztók tevékenységének összehangolását igényli majd” – mondta.

“Ezek a társadalmi változások világítják meg annak dilemmáját, hogy Ukrajnában elkövetett atrocitásai miatt nyomást gyakoroljanak az orosz kormányra, ugyanakkor szavatolják Európa stabil és biztonságos energiaellátását” – közölte van Beurden. “Végtére a kormányok feladata, hogy döntsenek ebben a rendkívül bonyolult egyensúlyban” – tette hozzá.

Az Egyesült Királyság kedden bejelentette, hogy 2022 végéig fokozatosan leállítja az orosz olajimportot.

Oroszország a világ harmadik legnagyobb kőolajtermelője, az Egyesült Államok Energiainformációs Ügynöksége (EIA) szerint a globális kínálat több mint 10 százalékát adja. Exportja a világpiac 7 százalékát teszi ki, amelynek mintegy 60 százaléka Európába irányul,

így a kontinens vonakodik csatlakozni az Egyesült Államokhoz és az Egyesült Királysághoz.

Az Exxon Mobil Corp., a BP PLC és a Shell PLC a múlt héten jelentette be, hogy tervezi kivonulását az oroszországi tevékenységekből.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.