A Szarajevói Filmfesztiválon idén az Ukrajnával való szolidaritás jeleként ukrán filmeket is bemutatnak a különböző versenykategóriákban - közölte a fesztivál szervezőbizottsága a hét végén.
Emellett rezidensprogramot is hirdetnek ukrán alkotóknak, akik ismert boszniai és más alkotókkal közösen dolgozhatnak tovább projektjeiken Szarajevóban - írja az MTI.
A térség egyik legrégebbi és legjelentősebb filmfesztiválját augusztus 12. és 19. között rendezik meg.
Eddig a térség számos országából mutattak be filmeket, Ausztriától Törökországig minden ország szerepelt már a rendezvényen, Ukrajna azonban eddig kimaradt.
A közlemény szerint a főként Délkelet-Európával foglalkozó filmes mustra elítéli az ukrajnai háborút és az orosz inváziót.
A Szarajevói Filmfesztivált 1995-ben alapították azzal a céllal, hogy a kultúrán keresztül tiltakozzanak a boszniai háború ellen, a fesztivál és szervezői így személyes tapasztalatból merítve tudják, hogy háborús időszakban milyen fontos akár csak a jelképes támogatás is - írták a közleményben.
A fesztivált azóta is minden évben megrendezték, a koronavírus-járvány idején az interneten lehetett megtekinteni a filmeket.
Az ukrán filmesekkel történő együttműködés első jelenként a Szarajevói Filmfesztivál a hivatalos YouTube-csatornájára feltöltötte Szergej Loznica ukrán rendező Tükröződések (Reflections) című alkotását, amely a Szarajevó Hídjai nevű projekt keretében készült. A projekt keretében - amelyet 2014-ben az első világháború századik évfordulója alkalmából indították - 13 európai rendező foglalkozott Szarajevóval.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.