Az ukrán vészhelyzeti hatóságok Facebokon azt közölték, hogy sikerült eloltani az Ukrajna délkeleti részén fekvő zaporizzsjai területen található atomerőműnél péntek hajnalban keletkezett tüzet.
A lángok egy oktató épületben csaptak fel, az erőműkomplexumon kívül. A zaporizzsjai terület katonai igazgatóságának vezetője, Olekszandr Sztaruh Facebookon azt közölte, hogy a nukleáris biztonságot helyreállították - írja az MTI.
A tűznek nincsenek áldozatai.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetében kijelentette: orosz tankok nyitottak tüzet az erőműre. „Ezek a tankok fel vannak szerelve hőkamerákkal, úgyhogy tudták, mit csinálnak” – hangsúlyozta Zelenszkij.
A tűz hírére Zelenszkij nukleáris terrorizmus alkalmazásával vádolta Moszkvát.
„Még soha egyetlen ország sem lövetett nukleáris erőművet. Ez az első eset az emberiség történetében” – fogalmazott.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) Twitteren azt közölte, hogy a tűzben nem sérültek meg alapvető fontosságú berendezések, a területen pedig nem nőtt a radioaktív sugárzás mértéke. A szervezet folyamatos kapcsolatot tart az ukrán hatóságokkal, a nap folyamán pedig sajtótájékoztatót tartanak.
A zaporizzsjai atomerőmű a legnagyobb ilyen létesítmény Európában; hat, egyenként 950 megawatt teljesítményű reaktora van. Az ukrán nukleáris energiatermelés csaknem felét, a teljes ukrajnai áramtermelés mintegy ötödét adja.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.