Az elmúlt hetek rémületkeltő nyilatkozataival és szenzációhajhász szalagcímeivel ellentétben a Nyugat nem áll a háború küszöbén Oroszországgal - hangsúlyozta keddi beszédében a brit fegyveres erők vezérkari főnöke.
Sir Tony Radakin tengernagy a londoni Királyi Külügyi Intézet - székháza után közkeletű nevén a Chatham House - biztonsági és védelmi konferenciáján felszólalva kijelentette: nincs jele annak, hogy rövid távon számítani lehetne az ukrajnai háború befejeződésére, és a Közel-Keleten dúló háborúhoz is kapcsolódnak kockázatok, mindenekelőtt az, hogy a térség egésze lángba borulhat.
A vezérkari főnök hozzátette ugyanakkor: őt az a kockázat tölti el aggodalommal, hogy a közbeszéd az elmúlt hetekben felvett irány alapján zavarossá válhat, különös tekintettel arra, hogy egyes esetekben rémületkeltő célú kijelentések is elhangzottak.
Radakin nem említett konkrét példákat.
Grant Shapps brit védelmi miniszter azonban nemrégiben egy londoni védelmi konferencián úgy fogalmazott, hogy a világ a hidegháború vége óta "teljes kört írt le, és a háború utáni időszak után ismét a háború előtti időszak felé vette az irányt".
Shapps hozzátette: ha a brit fegyveres erők nem elég erősek ahhoz, "hogy elrettentsék Moszkvát vagy Pekinget az agressziótól, akkor nem kis háborúra, hanem komoly háborúra kell számítani".
Sir Tony Radakin azonban a Chatham House kedd esti fórumán tartott beszédében leszögezte: szeretné megnyugtatni azokat, akik az elmúlt időszakban elhangzott egyes kijelentésektől megijedtek, hogy Nagy-Britannia biztonságban van, és kivételes mértékű biztonságát egyrészt NATO-tagsága, másrészt nukleáris hatalmi státusa szavatolja.
"Szeretném határozottan visszautasítani az utóbbi időszak szenzációhajhász szalagcímeit: nem állunk a háború küszöbén Oroszországgal, nem készül senki lerohanni bennünket, és a védelmi minisztériumban sem beszél senki a sorozás bevezetéséről"
- fogalmazott.
A tengernagy hangsúlyozta: abban az elméleti esetben is, ha Oroszország NATO-területre hatolna be, elsöprő erejű válaszban lenne része.
Az atlanti szövetség légiereje háromszorosan múlja felül az orosz légierőt, és konfliktus esetén rövid idő alatt légifölénybe kerülne.
A NATO haditengerészetének négyszer annyi hajója és háromszor annyi tengeralattjárója van, mint Oroszországnak, és "felgöngyölítené" az orosz hadiflottát a Barents-tengeren és a balti térségben - fogalmazott beszédében a brit vezérkari főnök.
Hozzátette: annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem akar konfliktust a NATO-val, a legfőbb oka az, hogy "Oroszország veszítene, mégpedig gyorsan".
Sir Tony Radakin elmondta: az ukrajnai háború kezdete óta Oroszország csaknem háromezer harckocsit, 1500 tüzérségi eszközt és több mint ötezer páncélozott harcjárművet vesztett.
Ahhoz, hogy 2-5 éven belül reális veszélyt jelentsen a NATO keleti szárnyára, Oroszországnak mindezt pótolnia kellene, újból fel kellene töltenie hosszú hatótávolságú rakétáinak és tüzérségi lövedékeinek készleteit, és mindeközben ki kellene hátrálnia az elhúzódó és nehéz ukrajnai háborúból - hangsúlyozta a brit vezérkari főnök.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.