A hét vezető ipari hatalomnak (G7) meg kell találnia a zárolt orosz vagyoneszközök kisajátításának törvényes módját, és ezeket a pénzügyi forrásokat Ukrajnának kell adni – írta a The Sunday Times című vasárnapi brit lapban megjelent cikkében Rishi Sunak brit miniszterelnök.
A konzervatív párti kormányfő szerint első lépésként a befagyasztott orosz vagyonok kamatait kell Ukrajnának folyósítani, majd a lefoglalt eszközállományt is oda kell adni Kijevnek - közölte a hirado.hu.
Az eddigi szankciók 400 milliárd dollár pénzügyi forrástól fosztották meg Oroszországot; ebből további négy évig lehetne finanszírozni az ukrajnai orosz hadműveleteket – áll a brit miniszterelnök vasárnapi cikkében.
A G7-országok által a háború kezdetének második évfordulója alkalmából előző nap kiadott közös közlemény visszafogottabb szóhasználattal említi az orosz vagyoneszközök felhasználásának lehetőségét.
A londoni miniszterelnöki hivatal által is ismertetett kommüniké megfogalmazása szerint a G7-csoport tagjai a területükön lefoglalt orosz állami vagyoneszközöket mindaddig zár alatt tartják, amíg Oroszország nem téríti meg az Ukrajnának okozott károkat.
A nyilatkozat idézi a Világbank becslését, amely 486 milliárd dollárra taksálja az Ukrajnának okozott háborús károkat.
A G7-országok a közlemény szerint „további lépéseket” szorgalmaznak a zárolt orosz vagyontömeg felhasználásának lehetővé tételére „a vonatkozó szerződéses kötelezettségekkel és törvényekkel összhangban”.
Vasárnap megjelent cikkében a brit kormányfő ugyanakkor úgy fogalmaz, hogy
„nagyobb bátorságot kell tanúsítani” a zárolt orosz vagyonok kisajátításának ügyében.
Rishi Sunak szerint bátrabbnak kell lenni a hadiipari termelés felfuttatásában is. A G7-országok együttes hazai összterméke (GDP) huszonötször, összesített védelmi költségvetésük tizenötször nagyobb Oroszországénál, és „ideje, hogy ennek az erőnek gyakorlati jelentőséget adjunk” – hangsúlyozza írásában a brit miniszterelnök.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.