Oroszországban parlamenti és regionális választásokat tartanak

MTI

Az orosz választók péntektől három napig szavaznak a szövetségi parlament alsóházának új összetételéről. Ezzel egyidejűleg kilenc régió vezetőjét közvetlenül, háromét pedig közvetve választják meg, és eldől 39 regionális törvényhozás mandátumainak sorsa is.

Hirdetés

Emellett az ország 85 régiójában 4474 referendumot tartanak - írja az MTI.

A választásokon Oroszországban 96 ezer szavazóhelyiségben 108 millió, az ország határain kívül kétmillió jogosult adhatja le voksát.

Az Állami Duma 450 ötéves mandátumáért 14 párt 5 822 jelöltje és 10 független jelölt mérkőzik meg, 225 képviselőt egyéni választókörzetben és ugyanennyit listán fognak megválasztani. Egyéni választókörzetekben 2020 jelölt indul. Listán átlagosan 17, egyéniben pedig kilenc aspiráns küzd egy-egy mandátumért.

Az előrejelzések szerint a választásokon a kormányzó Egységes Oroszország megőrzi többségét, de az egyik nagy kérdés az, hogy megtartja-e az alkotmányos többségét is.

A választások megfigyelésére 17 nemzetközi szervezet kapott meghívást, köztük az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) emberi jogi intézete, a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR), az EBESZ Parlamenti Közgyűlése és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE).

Az ODIHR volt az egyetlen, amely ezt elutasította, mert 500 megfigyelőt akart küldeni, míg Moszkva 60 helyet ajánlott fel.

A szavazóhelyiségeket helyi idő szerint reggel nyolckor fogják megnyitni.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.