Moszkva a belügyekbe való beavatkozással vádolta meg az Európai Parlamentet és Washingtont

MTI

Az orosz belügyekbe való beavatkozással vádolták meg a küszöbönálló törvényhozási választások előtt az Európai Parlamentet és az Egyesült Államokat csütörtökön orosz hivatalos személyek.

Hirdetés

Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának alelnöke az Állami Duma honlapján megjelent állásfoglalásában "barátságtalan lépésnek", valamint az orosz belügyekbe való "beavatkozási kísérletnek" és az orosz polgárokra való "nyomásgyakorlásnak" nevezte, hogy az Európai Parlament olyan jelentést fogadott el, amely az unió Oroszország-politikájának felülvizsgálatát sürgette és amely szerint az uniós tagállamoknak késznek kell lenniük arra, hogy ne ismerjék el az orosz választások eredményét - írja az MTI.

"Az ilyen határozatokat nem fogjuk eltűrni" - írta Vologyin, rámutatva, hogy az EP-határozatot még az orosz politikai akaratnyilvánítás előtt fogadták el.

A házelnök szerint az orosz választások, "eltérően azoktól", amelyeket az Egyesült Államokban és az európai országokban szoktak tartani, nyitottak, ahol a szavazóhelyiségekben megfigyelők vannak jelen.

"Önök foglalkozzanak a saját országaik berendezkedésével, azon polgárok ügyeinek megoldásával, akik önöket megválasztották" - üzent az EP-képviselőknek Vologyin.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a Pervij Kanal televíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy Oroszország konkrét tényeket, köztük IP-címeket bocsátott az Egyesült Államok rendelkezésére, bizonyítandó az orosz parlamenti választásokba való beavatkozás tényét.

"És azzal, hogy azt mondják, nem fogadják el a vádakat vagy nem értenek egyet velük, nem fogják megúszni. Ezek tények, ez tényanyag" - hangsúlyozta Zaharova.

Hozzátette, hogy Oroszország türelme nem határtalan azokkal az amerikai cégekkel kapcsolatban, amelyek beavatkoznak az orosz belügyekbe.

Zaharova arra utalt, hogy Alekszej Navalnij ellenzéki politikus támogatói "okos szavazás" elnevezéssel projektet kezdeményeztek a választókörzetekben az Egységes Oroszországéval szemben legesélyesebb jelölt támogatására. Az orosz hatóságok a részvételre vonatkozó instrukciók eltávolítására szólítottak fel több - főleg amerikai - IT-céget, figyelmeztetve őket, hogy "szélsőségesnek" minősített anyagokról van szó.

Mivel ezek nem engedelmeskedtek, az orosz külügyminisztérium bekérette a moszkvai nagykövetet, akivel közölték, hogy "kategorikusan elfogadhatatlan" az orosz belügyekbe való beavatkozás. A tárca szerint a misszióvezetőnek a beavatkozás tényét alátámasztó bizonyítékokat adtak át akkor.

Az orosz választók péntektől kezdődően három napig szavaznak a szövetségi parlament alsóházának új összetételéről. Ezzel egyidejűleg kilenc régió vezetőjét közvetlenül,

háromét pedig közvetve választják meg, és eldől 39 regionális törvényhozás mandátumainak sorsa is.

Emellett az ország 85 régiójában 4474 referendumot tartanak. A választásokon Oroszországban 96 ezer szavazóhelyiségben 108 millió, az ország határain kívül kétmillió jogosult adhatja le voksát.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.