Március óta 63-ról 67 százalékra nőtt azoknak az oroszoknak az aránya, akik helyeslik, ahogy Vlagyimir Putyin elnök kormányozza az országot - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont csütörtökön megjelent közvélemény-kutatásából.
Mihail Misusztyin miniszterelnök teljesítményével a megkérdezettek 59 százaléka elégedett. Ez három százalékpontos növekedést jelent - írja az MTI.
Putyinnak január óta négy százalékponttal, 29-ről 33 százalékra emelkedett az úgynevezett bizalmi indexe is.
Ezt a mutatót úgy állapítják meg, hogy arra kérdeznek rá, a válaszadó melyik politikusban bízik meg a legjobban. Putyint Szergej Sojgu védelmi miniszter követi 12 és Mihail Misusztyin 11 százalékkal. Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője és Vlagyimir Zsirinovszkij, a nacionalista Liberális Demokrata Párt vezetője egyaránt 10 százalékon áll.
Az elítélt ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij bizalmi indexe az elmúlt négy hónap alatt 5-ről 2 százalékra, a tavaly júliusi szintre esett vissza.
Az elemzők ugyanakkor rámutattak, hogy az ingadozás belül van a statisztikai hibahatáron.
A Levada felmérése május 20-26. között készült egy 1620 fős, a 85-ből 50 régióra kiterjedő reprezentatív mintán.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.