Bekerül a cseh alkotmányba az ország állampolgárainak fegyveres önvédelemhez való joga.
A cseh parlament felsőháza, a szenátus szerdán jóváhagyta, hogy az alkotmány részét képező Emberi Jogok Listáját kibővítsék egy bekezdéssel, mely szerint "az állampolgárnak a törvényben megállapított feltételek szerint joga van fegyverrel védelmeznie saját és más emberek életét" - írja az MTI.
Az alkotmány módosítását a képviselőház, a parlament alsóháza már korábban jóváhagyta, életbe lépéséhez már csak az államfőnek kell aláírnia.
Miután úgynevezett alkotmánytörvényről van szó, az elnök nem vétózhatja meg.
Az alkotmány módosítása reagálás az Európai Uniónak a fegyvertartást szigorító igyekezetére - hangzott el a szenátusi vitában. A javaslat kezdeményezői szerint Csehország ezzel elejét veszi annak, hogy a fegyvertartási jogot alsóbbrendű törvénnyel korlátozni lehessen, s egyben megerősíti a cseh kormány tárgyalási pozícióit az Európai Unióval szemben.
"A javaslatnak nem csak jelképes jelentősége van, biztosítékul szolgálhat a jövő szempontjából is" - jelentette ki Martin Cervícek polgári demokrata szenátor. Rámutatott: az Európai Unióban erősödnek a fegyvertartást korlátozó tendenciák. "A lakosság lefegyverzése nem hoz nagyobb biztonságot, mert a bűnözők törvénytelenül is be tudnak szerezni fegyvereket" - hangsúlyozta Cervícek.
Az alkotmányos cikkely módosításához a hatályos szabályok szerint a parlament mindkét házában a képviselők és a szenátorok legalább háromötödös támogatására van szükség, ami ez esetben megvolt.
Csehországban erős ellenkezést váltott ki az Európai Unió igyekezete a törvényes fegyvertartás korlátozására a terrorizmus elleni harcra való hivatkozással.
Az ezt elutasító petíciót, amely most az alkotmány módosításához vezetett, több mint százezren írták alá.
A rendőrségi kimutatások szerint a 10,7 milliós Csehországban mintegy 310 ezer embernek van fegyvertartási engedélye.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.