Olimpia 2036 - Egyiptom is szeretne házigazda lenni

MTI

 / Sport

Újabb országként Egyiptom jelentette be, hogy szeretne otthont adni a 2036-os nyári olimpiának.

Hirdetés

A pályázási szándékot az arab ország sportminisztere hozta nyilvánosságra - adta hírül az ötkarikás ügyekben járatos insidethegames.biz oldal, írja az MTI.

Asraf Szobhi a Sky News Arabiának nyilatkozva elmondta,

hogy Egyiptom a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) benyújtandó hivatalos kérelmével ringbe száll a házigazda tisztért.

Hozzátette, hogy jelenleg egy átfogó - műszaki, logisztikai és pénzügyi szempontokat is alaposan mérlegelő - megvalósíthatósági tanulmányon dolgoznak, de a Kairótól 45 kilométerre keletre fekvő új közigazgatási fővárosban már folynak a munkálatai annak a sokmillió dolláros sportkomplexumnak, amelyben többek között 90 ezer férőhelyes stadion, olimpiai méretű úszómedence, több teniszpálya és egy fedett csarnok kap majd helyet.

Thomas Bach NOB-elnök korábban arról beszélt: szeretné, ha az olimpia Afrikába is eljutna, és eltökélt szándéka elérni, hogy afrikai nemzetek is pályázzanak a játékokra, mivel ez az egyetlen lakott kontinens, amely még nem rendezett olimpiát.

A sportminiszter elmondása szerint az afrikai nemzeti olimpiai bizottságok szövetsége támogatja országa törekvését.

Egyiptom mellett eddig India, Oroszország, Spanyolország, Törökország, Németország és Ukrajna jelezte érdeklődését a 2036-os játékok megrendezése iránt. A következő nyári olimpiának Párizs ad otthont 2024-ben, négy évvel később Los Angeles, 2032-ben pedig Brisbane lesz a házigazda.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.