A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Magyarországon és a világon is egyedülálló értékközösség, amely 1996-ban magánkezdeményezésként született meg. Az alapítók szándéka az volt, hogy ígéretes fiatalok felkarolásával, oktatásával és nevelésével a tehetséggondozás minőségi formáját valósítsa meg: felelős értelmiséget neveljen.
Az alapítás óta eltelt több mint 25 évben az MCC Magyarország legkiválóbb, Európában is elismert interdiszciplináris képzőhelyévé vált. 4 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a kárpátaljai magyar közösség előtt és mára már több mint 100 diákkal büszkélkedhet.
Főbb feladatok
- A Középiskolás Program beregszászi rendezvényeinek csapatban való szervezése, valamint az operatív megvalósításban való részvétel
- Diákprojektek nyomon követése
- Tanulmányi kirándulások, táborok megszervezése, lebonyolítása
- Közösségépítésben, nevelőmunkában való közreműködés
- Felvételi toborzásban, a Középiskolás Program népszerűsítésében való részvétel
- Folyamatos kommunikáció a program diákjaival, partneriskolákkal
- Az MCC munkatársainak napi szintű támogatása
Munkakör betöltésének feltételei
- Felsőfokú szakirányú végzettség
- Hasonló területen szerzett min. 2 év tapasztalat
- Társalgási szintű aktív angol nyelvtudás
- MS Office felhasználói szintű ismerete
- Előny:
- Középiskolás korosztállyal való projektekben, táborszervezésben részvétel
- Önkéntes munkákban szerzett tapasztalat
- Jó szervezőkészség, proaktivitás
- Jó problémamegoldó képesség, rugalmasság
- Jó kommunikációs és kapcsolatteremtő képesség, kreatív gondolkodás
Munkavégzés
- Teljes munkaidő (havi 1 szombati munkanap)
- Határozatlan idejű munkaszerződés
Amit ajánlunk
- Versenyképes jövedelem
- Lendületes, innovatív csapat
- Családias, barátságos munkakörnyezet
- Folyamatos fejlődési lehetőség
- Hosszú távú munkalehetőség
Munkavégzés helye: MCC Beregszászi Képzési Központja, 90202 Beregszász, Bogdán Hmelnickij út 17.
Jelentkezési határidő: 2021. november 7. – elbírálás a pályázatok beérkezését követően folyamatosan
Kezdési időpont: azonnal.
Amennyiben Oktatásszervezési programkoordinátori pozíciónk felkeltette érdeklődését, küldje el fényképes szakmai önéletrajzát, és motivációs levelét a bérigény megjelölésével Dobsa Beátának, a bnemeth@mcc.hu e-mail címre. A tárgy mezőben ez szerepeljen: Oktatásszervezési programkoordinátor, Beregszász.
Mathias Corvinus Collegium Alapítvány
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.