A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Roma Tehetség Programjában mentorált fiatalok későbbi életük során is számíthatnak majd egymásra.
Az MCC Roma Tehetség Programjában (RTP) hangsúlyos a kiválasztott diákok személyes mentorálása. A program egyetemistákkal foglalkozó része szakmai mentort biztosít számukra, valamint számos olyan képzésben is részesülnek, amelyeknek hasznát veszik későbbi pályafutásuk során - írja a Magyar Nemzet.
Az RTP célkitűzése, hogy egy olyan erős és összetartó közösséget hozzon létre a diákokból,
akik felnőtt életükben is támogatni fogják egymást és a hazai roma értelmiség táborát erősítik majd.
– Végre nemcsak a zenészek, színészek, sportolók képviselik a roma nemzetiséget, hanem a közülük kikerülő értelmiségiek is – mondta Járóka Lívia európai parlamenti képviselő (Fidesz) a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Roma Tehetség Programjának (RTP) záróeseményén szombaton. A politikus hangsúlyozta: fontos, hogy a képzésben részt vett diákok maguk is segítsék a roma nemzetiséget.
Az MCC Roma Tehetség Programjáról Páskándi Ágnes programigazgatót kérdeztük, aki elmondta: az MCC programja alapvetően különbözik a szociális alapon szervezett tehetséggondozástól.
Az RTP része a személyes mentorálás és egy nagyon erős közösség létrehozása.
Kiemelte: legfontosabb céljuk, hogy a tehetséggondozásban részt vevő gyerekeket egészen az alumni program végéig kísérjék. – Addig lehet a hátrányokat lefaragni és olyan pluszt hozzátenni, amelyek révén nagyon jó eséllyel indulnak a karrierjük során – fogalmazott.
A következő évtől már országosan 67 középiskolás roma diákot fognak mentorálni, ahol a nemzetiségi gimnáziumokkal megkezdett együttműködés segít kiválasztani azokat a fiatalokat, akik motiváltak a továbbtanulásban. Az RTP egyetemi része továbbra is felvételi rendszerben fog működni, amelybe jövőre húsz roma egyetemistát szeretnének bevonni, akik az eddigi egyéves időtartam helyett már hároméves képzésben vehetnek részt.
– Egyetemi előkészítő programot is indítunk azok számára, akik leérettségiztek ugyan, de utána nem tudtak önerőből továbblépni. Őket segítjük az emelt szintű érettségi elérésben, valamint pályaorientációs szakember kíséri végig a felsőoktatási jelentkezésüket – emelte ki a programigazgató, majd hozzátette: ha az RTP Tanodai programjába bekerül egy gyerek, utána ennek révén mehet tovább a középiskolai programba, az egyetemi előkészítőbe, majd az egyetemi és az alumni programokba is.
Az egyik legfontosabb cél a közösség kialakítása. Páskándi Ágnes rámutatott: a diákok minden hónapban együtt töltenek egy hétvégét Budapesten,
amikor személyiségfejlesztéssel, csapatépítéssel foglalkoznak, és kulturális képzéseken vehetnek részt.
Hangsúlyozta, hogy a tapasztalatok alapján ezek a diákok egy év alatt képesek olyan erős és összetartó közösséggé válni, amit nem tud megadni nekik az iskolájuk. – Bár a helyi iskolák is törekednek rá, azonban itt egy olyan országos kapcsolatrendszert építhetnek ki, amely egész életük során elkíséri őket – tette hozzá.
Az RTP eredményeivel kapcsolatban a szakember kiemelte, hogy idén magas lett a sikeres nyelvvizsgák száma is, amelyen az online oktatás lehetősége is sokat lendített. – Bármilyen nyelvet szeretnének tanulni a diákjaink, biztosítjuk a lehetőséget – mondta.
Lapunknak nyilatkozott az RTP egyik huszonkét éves joghallgató diákja is, aki elmondta, hogy tavaly ősszel vették fel a Roma Tehetség Programba. Az egyetemi vizsgaidőszak előtt kapott egy szakmai mentort, aki segítette a felkészülésben.
Azóta is tart az együttműködés, melynek hatását egyértelműen látja a tanulmányi eredményeiben.
Megjegyezte: az RTP révén több egyéb képzésen is részt vett, a következő évben pedig a németnyelv-tanuláshoz fog segítséget kapni a szervezettől. A diák arra is rámutatott, hogy
az MCC segítséget nyújt neki a lakhatás ügyében is; a következő tanévtől kollégiumi férőhelyet biztosítanak neki.
Mint arról az MCC tájékoztatott, idén indítják el a Roma Summer School programot, amelyen érettségizett roma és nem roma fiatalok egyaránt részt vehetnek. Az egyhetes nyári szabadegyetemen kulturális és szakmai programok várják a diákokat. Az idei program címe a Romák reprezentációja a filmben.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.