/ Kékfény
Tömegbe hajtott egy férfi berlinben. Fotó: MATTHIAS BALK / DPA / AFP
Tömegbe hajtott egy férfi berlinben. Fotó: MATTHIAS BALK / DPA / AFP
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Egy ember meghalt, további 17-en megsérültek, közülük többen életveszélyes állapotban vannak, miután szombat este egy jármű a tömegbe hajtott a berlini Pride, vagyis a Christopher Street Day rendezvény közelében. A német rendőrség nagyszabású hajtóvadászatot indított az elkövető elfogására – írta meg a Reuters nyomán az origo.hu.

Hirdetés

Vérfürdő a berlini Pride közelében

A rendőrség tájékoztatása szerint a jármű este 10 óra körül hajtott be a Brandenburgi kapu közelében található Tiergarten park területére, ahol több embert elütött, majd egy fának csapódva megállt. Mire a rendőrök a helyszínre értek, a jármű már üres volt.

A tűzoltóság közlése szerint nyolcan súlyosan megsérültek, közülük hárman életveszélyes állapotban vannak.

A rendőrség később bejelentette, hogy azonosították a feltételezett elkövetőt, aki a hatóságok szerint a berlini iszlamista körökhöz köthető. A nyomozás és az elfogására irányuló művelet folyamatban van.

A járművet fehér színű autóként vagy kisbuszként írták le.

Szemtanúk szerint a sofőr a baleset után kiszállt, majd gyalog elmenekült.

A Christopher Street Day Németország egyik legnagyobb LMBTQ rendezvénye, amelyre minden évben több százezren látogatnak el. Az idei felvonulás is békésen zajlott egészen a tragédiáig, amely után a helyszínt ellepték a mentők és a rendőrség járművei.

Az elmúlt években Németországban több hasonló, autóval elkövetett támadás is történt. Májusban Lipcsében ketten haltak meg, tavaly Mannheimben két ember vesztette életét, Münchenben pedig egy demonstráció résztvevői közé hajtott egy támadó, több mint negyven sérültet hagyva maga után. 2024 decemberében a magdeburgi karácsonyi vásárban történt gázolás szintén több halálos áldozatot követelt.

Hirdetés

A rendőrség szemtanúk segítségét kéri.

Frissítés: megnevezte a rendőrség a gyanúsítottat

A berlini rendőrség nyilvánosságra hozta a feltételezett elkövető adatait. A közlemény szerint

a keresett személy a 21 éves Abdul B., akit vékony testalkatú, fekete hajú férfiként írtak le. Eltűnésekor fekete kapucnis pulóvert és fehér nadrágot viselt.

A hatóságok szerint a férfi több embert is megsebesített a berlini Tiergarten környékén, jelenleg szökésben van, ezért továbbra is nagy erőkkel keresik.

A rendőrség azt is közölte, hogy a járműből egy vagy több ember menekülhetett el a történtek után.

A legfrissebb információk szerint több sérültet szúrófegyverrel is megsebesítettek, így a hatóságok már nemcsak a gázolás, hanem

Hirdetés

a késes támadások körülményeit is vizsgálják.

Jelenleg még nem tisztázott, hogy a késelések és a járműves támadás pontosan milyen kapcsolatban állnak egymással – írta a BBC.

Forrás