Újabb 13 orosz, úgynevezett árnyékflottához tartozó hajót ért ukrán dróntámadás az Azovi- és a Fekete-tengeren az elmúlt két napban – számolt be róla a The Kyiv Independent Robert Brovdi, az ukrán pilóta nélküli rendszerekért felelős erők parancsnokának közlése alapján.
A Magyar hívójelű parancsnok szerint július 21. és 22. között tíz teherszállító hajót, két vontatóhajót és egy tankert találtak el. A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy az ukrán állításokat független forrásból nem tudta megerősíteni.
Brovdi közlése szerint az akció célja az volt, hogy egyértelmű üzenetet küldjenek azoknak a hajóknak, amelyek Oroszország érdekeit szolgálják az Azovi- és a Fekete-tengeren.
A parancsnok azt állította, hogy az árnyékflotta elleni hadjárat kezdete óta az ukrán drónok már 126 hajót találtak el az Azovi-tengeren és 70-et a Fekete-tengeren.
A Kyiv Independent emlékeztet:
Ukrajna az elmúlt hetekben jelentősen fokozta nagy hatótávolságú dróntámadásait a megszállt területeken, valamint Oroszország logisztikai útvonalai ellen.
Ennek részeként egyre gyakrabban veszik célba az úgynevezett orosz árnyékflottát, amelyet Moszkva az olajexport fenntartására használ a nyugati szankciók ellenére.
Brovdi emellett azt is közölte, hogy ukrán drónok 13 energetikai létesítményt és elektromos alállomást is célba vettek a megszállt Krímben és más megszállt ukrán területeken. A támadások után több megfigyelőcsatorna áramkimaradásokról számolt be a félszigeten - közölte az index.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke