Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint egyelőre nincs szükség 500 ezer ukrán mozgósítására. Erről az államfő a Channel 4 brit televíziónak adott interjújában beszélt, amelyet a hivatalos elnöki honlapon is közzétettek vasárnap.
"Személy szerint most nem látom szükségét félmillió ember mozgósításának. Nem azért mondom ezt, mert válaszolni akarok és valakinek a kedvében akarok járni. Először is, az élet az első számú prioritás. Másodszor, zajlanak a szükséges műveletek. Még nem láttam elég egyértelmű adatot ahhoz, hogy azt mondhassam, félmilliót kell mozgósítani. Harmadszor pedig a pénz. A mozgósítás finanszírozása határozottan nem a partnerektől származik, szeretném, ha ezzel mindenki tisztában lenne" - fogalmazott Zelenszkij, kifejtve, hogy a katonák fizetését és kiképzését az ukrán költségvetésből fizetik. Úgy vélte ugyanakkor, szükséges a mozgósítás a tekintetben, hogy a fronton hosszú ideje szolgálókat leválthassák.
Zelenszkij korábban már elmondta, hogy a hadsereg vezetése a haditanács egyik ülésén felvetette további 450-500 ezer ember mozgósítását, de ezt még nem véglegesítették.
Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója egy tévéműsorban kijelentette, hogy Ukrajna akkor kezdhet tárgyalásokat Oroszországgal, ha utóbbi taktikai vereséget szenved a harctéren, önként lemond atomfegyvereiről, illetve ha ott belső zavargások törnek ki. Úgy vélte, hogy Oroszország csak ultimátumokban hajlandó tárgyalni, és Ukrajna teljes megsemmisítésére törekszik. Szerinte amíg Oroszország nem szenvedett jelentős taktikai vereséget a harctéren, bármilyen tűzszünetet arra használna fel, hogy felkészüljön a következő támadásokra.
Volodimir Fityo, az ukrán szárazföldi erők tájékoztatási részlegének vezetője egy tévéműsorban megerősítette, hogy az ukrán erők kivonultak a Harkiv megyei Krohmalne faluból. Megjegyezte, hogy a településen a csaknem két éve kezdődött orosz invázió előtt is csupán 45-en laktak és a falunak mind az öt házát lerombolta az orosz hadsereg.
Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében azt írta, hogy jelenleg a Harkiv megyei Kupjanszknál támadnak a legaktívabban az orosz erők, az elmúlt napban 21 rohamot vertek vissza ott az ukrán csapatok. A vezérkar összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg meghaladta a 376 ezret. Az ukrán erők szombaton megsemmisítettek egyebek mellett tíz orosz harckocsit, hét tüzérségi és egy légvédelmi rendszert.
Az ukrán katonai hírszerzés és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) arról számolt be, hogy vasárnapra virradó éjjel dróntámadásokat mértek az oroszországi Tulában egy hadiüzemre, Szmolenszkben és Orjolban lévő katonai objektumokra, továbbá a leningrádi területen lévő Uszty-Lugában egy tengeri terminálra.
Napközben az orosz erők több támadást is végrehajtottak ukrán települések ellen. Vadim Filaskin, Donyeck megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy az orosz hadsereg Grad rakéta-sorozatvetőkkel nyitott tüzet a régióban lévő Kurahove településre, aminek következtében egy helyi lakos meghalt, egy másik pedig megsebesült. Az ukrán légierő közlése szerint lelőttek egy H-59-es orosz rakétát a keleti országrészben, Dnyipro város közelében. Nem sokkal korábban az orosz hadsereg ballisztikus rakétákat lőtt ki Kirovohrad megye székhelyére, Kropivnickijre, a megye kormányzójának tájékoztatása szerint senki sem sérült meg.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.