A mozgósítási törvénynek igazságosnak kell lennie Ukrajna minden állampolgárával szemben, többek között azokkal is, akik már a fronton vannak.
Ezt Olekszij Danilov, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára közölte, adta hírül az Unian.net.
Elmondása szerint fontos, hogy a képviselők első olvasatban támogassák ezt a kezdeményezést.
"Vannak olyan momentumok, figyelembe véve, hogy 2 éve hadiállapot van, amelyeket éppen a törvényhozás révén kell racionalizálni, ezért nagy kérésem a képviselőkhöz, hogy támogassák ezt az első olvasatban, hogy a továbbiakban elfogadható legyen egészében"
- mondta.
A Valerij Zaluzsnyij főparancsnok esetleges elbocsátásáról szóló pletykákkal kapcsolatban Danilov megjegyezte, hogy a helyzet felfújása nagyon veszélyes és káros dolog, ezért bizonyos döntések elfogadása után kell erről beszélni.
Az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsának titkára az USA-val kialakult helyzet kapcsán azt is hozzátette, hogy az országban belpolitikai folyamatok zajlanak, amelyekbe nem szabad beavatkozni.
Mozgósítás Ukrajnában
Az ukrán parlament első olvasatban támogatta szerdán a mozgósítás megerősítéséről szóló, a kormány által átdolgozott törvénytervezetet - közölte Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a Telegramon.
Közlése szerint a kormány által készített előterjesztést 243 képviselő szavazta meg. A tervezet elfogadásához legalább 226 szavazatra volt szükség. Zseleznyak hozzátette, hogy módosító indítványokat február 21-ig lehet benyújtani. Szavai szerint a törvényjavaslatot a második, végleges olvasatban nagy valószínűséggel február utolsó hetében fogadja el a parlament, és várhatóan áprilisban lép hatályba.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.