Az erjedt gyümölcsök különös hatását régen felfedezték nem csak az emberek, hanem az állatok is, de az első, „szándékosan” elkészített, bonyolultabb alkoholos italt valószínűleg időszámításunk előtt Kínában készítették el – erre utalnak legalábbis azok a maradványok, amelyet a Sárga-folyó völgyében, Jiahuban találtak a régészek. A lelet még a Guinness rekordok közé is bekerült, mint „a világ legrégebbi vegyi bizonyítéka egy alkoholos italnak”, a maradványokat pedig az elemzések szerint mézsör, rizssör és szőlőből vagy galagonyából készített bor keveréke alkotta. A mézsört tartják általában véve az egyik legnépszerűbb és legrégebb óta fogyasztott alkoholos italnak, az ital modernebb verzióit pedig ma is lehet kapni a boltokban.
A kínai lelet időszámításunk előtt 7000 környékéről származik,
vagyis nagyjából abból a korszakból, amikor a vadászó-gyűjtögető életmódot elkezdte szélesebb körben felváltani a mezőgazdaságra alapozott, helyhez kötöttebb közösségek kialakítása. A korszak hatalmas változásokat hozott a civilizációk fejlődésében, de sok, alapvető fontosságú találmány feltűnése még jóval később következett csak: a kereket például évezredekkel később, időszámításunk előtt 4000–3000 környékén kezdték használni az emberek a régészeti bizonyítékok szerint.
Az alkohol és a vele járó enyhén – vagy erősebben – tudatmódosító hatás tehát régóta kíséri az emberiséget, és szerves részét alkotja az ünnepségeknek is. A WHO definíciója szerint az alkoholos italok azok az italok, amelyek etanolt tartalmaznak, ami egy pszichoaktív és mérgező vegyi anyag, függőséget okoz, és fogyasztása jelentős egészségügyi kockázatokkal jár.
Miért ragaszkodunk mégis előszeretettel ehhez a veszélyes vegyülethez, olyannyira, hogy a hagyományos rituáléknak, ünnepeknek szinte elválaszthatatlan részét képezi a világ minden pontján? A rejtély kulcsát a tudatmódosító és a hangulatot befolyásoló hatás adja – az etanol ugyanis különböző folyamatok révén a jutalmazás érzését keltő dopaminsejtek számának növekedését, emellett endorfin és szerotonin felszabadítását eredményezi, emiatt érezzük jól magunkat tőle – egy ideig, amíg el nem jön a másnap. Hogy pontosan hogyan jut el az emberi szervezet a részegségig, és mi történik utána, azt korábbi cikkünkben részleteztük.
A világ legerősebb alkoholos italát egyébként a Guinness World Records szerint Észtországban készítették el: a 98%-os alkoholtartalmú szíverősítőt a két világháború között gyártották, méghozzá egy olcsó, könnyen beszerezhető alapanyag, a burgonya felhasználásával - a raketa.hu nyomán közölte a karpat.in.ua.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.