A női bőr így változik
A női bőr így változik
 / Mozaik

Az elhanyagolt és egészségtelen bőr nehezen küzd meg az életkor és a hormonok okozta változásokkal.

Hirdetés

Az általában 45 éves kor felett jelentkező változókor számtalan tünettel jár mind hormonális, mind testi és lelki szempontból. Annak ellenére, hogy kezdeti tünetei már jóval korábban jelentkezhetnek, a folyamat 4-5 évig is eltarthat, bizonyos esetekben akár 60 éves korig is elhúzódhat. Mindazonáltal nem szabad betegségnek tekinteni, és nem jelenti a nőiesség elvesztését sem, a változások ugyanis kellő odafigyeléssel és gondoskodással egyáltalán nem lesznek szembetűnőek - írja a Házipatika.com.

A klimax által okozott hormonális átalakulás lassan megy végbe, így az általuk okozott következmények is fokozatosan jelennek meg. Ennek előnye, hogy így idejében fel lehet készülni a bőr, a testformák megváltozására.

Ráncosodás

A változókortól azért rettegnek sokan, mert az ösztrogén szintjének csökkenése miatt felgyorsul az öregedés – mivel bizonyos folyamatok lelassulnak - az előtte lévő évtizedekhez képest. A bőr vízhiányos lesz, megjelennek a redők és a ráncok, a meglévők tovább mélyülnek, a mimikai barázdák már nyugalmi állapotukban is kivehetőekké válnak.

Hirdetés

Megváltozó arcszín

A bőr üdesége megfakul, színe szürkéssé válhat, miután a bőrsejtek természetes megújulása lelassul, az elhalt hámsejtek pedig nehezen távoznak a felszínről. Ennél sokkal zavaróbb az orcák hirtelen kipirulása, amely főként stresszhatás, fűszerek, alkohol vagy forró ételek fogyasztása után tapasztalható. Bár bizonyos idő után eltűnik, érbeidegzési zavar okozhatja, amely sokszor igen kellemetlen.

Megereszkedő és megkeményedő bőr

Az irharéteg elasztin- és kollagénszintjének csökkenésével elveszti rugalmasságát. Megereszkedik a bőr, petyhüdtebbé, rugalmatlanabbá válik, eltűnik bársonyossága. A szervezet zsírraktárai is átrendeződnek, jellemzően a has, a csípő, a fenék és a combok területén fokozódnak, míg az arc, a nyak, a karok és kézfejek volumene csökken, kontúrjaik pedig a gravitációnak megfelelően lefelé indulnak meg.

A szaruréteg megvastagodása miatt a bőr felső rétegében a felszínből kiemelkedő kinövések jelenhetnek meg, ezek ártalmatlanok, de rendkívül zavaróak lehetnek. A tenyereken és a talpakon is fokozódik az elszarusodás, ami olykor mély berepedésekkel jár. Bár eleinte a sarkakon jelentkezik, megfelelő bőrápolás nélkül további területeken is elhatalmasodhat.

Pigmentációs problémák

Mivel a kiszáradt bőr elvékonyodik, érzékeny lesz a környezeti hatásokra, így a napsugárzásra is, mivel az ösztrogén csökkenésével visszaesik a szervezetben a melanin termelődése. Emiatt foltok jelennek meg az UV-sugárzásnak leginkább kitett bőrfelületeken, a meglévők pedig erőteljesebbé válnak.

Az arcon, a karon és a kezeken, a nyakon, illetve a mellkason megjelenő barnás foltok az úgynevezett öregségi májfoltok. Az addig nyugalmi helyzetben lévő anyajegyek is „megindulnak”, megjelennek vagy elszaporodnak a barnás, szaruval fedett szemölcsök. Egyre több borvörös, gombostűfejnyi gömböcske jelenik meg a törzsön. Az alkarokon és a lábszárakon lévő fehér foltok menopauza idején még hangsúlyosabban jelennek meg.

Nem várt változások

Mindezek ellenére az is előfordulhat, hogy a bőr zsírosodni kezd, a faggyúmirigyek mérete megnövekedik, a pórusok kitágulnak, a mitesszerképződés fokozódik, és pattanások jelennek meg. A női hormonok csökkenésével túlsúlyba kerülő tesztoszteronszint miatt az arcszőrzet is megerősödhet.

Hogyan előzzük meg?

Még a klimax megjelenése előtt érdemes átfogó bőrápolási programot indítani a látható változások elkerülése érdekében. A többféle hatóanyag alkalmazásával a hanyatlásnak induló bőrsejtműködés újra felserkenthető. Az olyan anyagok, mint a retinol, az antioxidánsok, a pigmentszabályozók, a különféle enzimek és növekedési faktorok elengedhetetlenek a változókori bőrápolásban. Olyan készítményeket kell választani, amelyek hidratálják és feszesítik a bőrt, valamint fokozzák a kollagéntermelést, kiegyenlítik a bőrfelszínt, és javítják a tónust.

Aki kellő időt szán arra, hogy kiválassza az arc-, nyak- és dekoltázs bőrének megfelelő nappali és éjszakai krémjét, annak nem kell aggódnia a változókori bőrproblémák miatt! Mindazonáltal fontos a rendszeres arctisztítás és sminklemosás, valamint az egészséges életmód fenntartása is.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.