Meglepő, mire jó a méz
Meglepő, mire jó a méz
 / Mozaik

Bár 80 százalékban cukorból áll, a méz mégis jó hatással lehet a vércukorszintre és a koleszterinre is, állítják kanadai kutatók friss tanulmányukban.

Hirdetés

Sokak számára fejtörést okoz, mivel édesítsék ételeiket-italaikat. Ha a Torontói Egyetem tudósaira, pontosabban a Nutrition Reviews című folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmányuk eredményeire hallgatunk, nem is lesz kérdés, hogy mézet érdemes használni. A kutatók ugyanis arra jutottak, hogy a méz jótékony hatással lehet a többi között vércukor- és koleszterinszintünkre is – írja a news-medical.net.

A méz hatásai a szervezetre

A tudósok elsősorban a méz hatásait igyekeztek feltárni bizonyos kardiometabolikus kockázati tényezők mérséklésére. Több mint 800 korábbi tudományos munkát vettek elő újra: olyan embereken végzett táplálkozási kísérleteket, illetve ezek eredményeit hasonlították össze, amelyekben legalább hét napig fogyasztottak mézet olyan egészséges emberek, akik egyébként nem fogyasztottak sok cukrot. Ezek a korábbi tanulmányok is azt kutatták, hogyan hatott a mézfogyasztás az elhízásra, a vércukorszintre, a vérzsírokra, a vérnyomásra, a húgysavra, a gyulladásos markerekre és a nem alkoholos zsírmáj markereire - írja a Házipatika.com.

Összességében a kutatók arra jutottak, hogy a méz javítja a lipideredményeket azáltal, hogy csökkenti az összkoleszterin-, az LDL-koleszrerin- és az éhomi trigliceridszintet, illetve növeli a HDL-koleszterin-szintet. Azt is megfigyelték, hogy a méz egészségügyi hatásait befolyásolta, hogy milyen virágból származott, illetve nem volt mindegy a feldolgozás módja sem. Például az akácméz, a vöröshereméz és a nyers méz mind kapcsolatban állt a csökkent éhgyomri glükóz- és összkoleszterinszintekkel. A nem pasztőrözött nyers méz egészségügyi előnyei a kutatók szerint a benne található probiotikumoknak, például a laktobacillusoknak tulajdoníthatók, legalábbis részben.

Hirdetés

Mi van a mézben?

A méz különböző összetett cukrokból, szerves savakból, enzimekből, fehérjékből, aminosavakból, ásványi anyagokból, vitaminokból és egyéb biológiailag aktív vegyületekből áll. A cukor egészségesebb alternatívájának tekintett mézről már korábban is kiderült, hogy fogyasztása számos egészségügyi előnnyel járhat, beleértve a gyulladás és a testsúly csökkentését, az immunrendszer erősítését és a megfázás elleni hatékonyabb küzdelmet.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.