Nem létezik túlzott hidratálás
Nem létezik túlzott hidratálás
 / Mozaik

Ha sötét színű és zavaros a vizeletünk, száraz a bőrünk és a hajunk, fáj a fejünk és nehezen koncentrálunk, akkor szinte biztos, hogy nem iszunk annyit, amennyire a szervezetünknek szüksége lenne a normál működéséhez. Ennek pedig akár komolyabb egészségi következményei is lehetnek.

Hirdetés

„Víz nélkül nincs élet” – szól a mondás, és ezt valóban vehetjük szó szerint. Testünk – és ezzel együtt a létfontosságú szerveink – nagy részét víz alkotja, ami még a csontjainkban is megtalálható. A szövetek hidratációjának biztosítása mellett a víz számos feladatot lát el a szervezetünkben:

  • segít a belső hőmérséklet szabályozásában és az ízületek egészségének megőrzésében,
  • fontos szerepet játszik a nyáltermelésben és a tápanyagszállításban,
  • valamint kimossa a káros és felesleges salakanyagokat.

Ha eleget iszunk, akkor azzal felfrissítjük a vérkeringést, és jobban tudunk koncentrálni a mindennapi feladatainkra. Emellett tehermentesítjük a vesét és átmossuk a húgyutakat is, így csökkentjük a húgycsőbe esetleg bejutott baktériumok elszaporodásának kockázatát, és megelőzhetjük a komolyabb bajt - írja a Házipatika.com.

Időnként ugyan előfordulhatnak olyan esetek, amikor a túlzott folyadékbevitel okoz problémát – az úgynevezett vízmérgezés például a szervezet nátriumszintjének drasztikus lecsökkenésével jár, és akár életveszélyes állapottá is válhat –, ilyenkor valóban óriási mennyiségekre kell gondolni, napi 16-20 literre. Testünk egészséges működéséhez azonban napi 2-2,5 liter folyadék fogyasztása is bőven elegendő – sokan viszont még ezt sem tartják be. Sokkal gyakoribb tehát az, amikor a túl kevés ivás okoz gondokat.

Hirdetés

Mi történik velünk, ha nem iszunk eleget?

Gyakran hallhatjuk, hogy jobb, ha nem várjuk meg, amíg szomjasak leszünk – ezt nyugodtan vegyük komolyan. A szomjúság ugyanis már azt jelzi, hogy a szervezetünk nem jut elegendő folyadékhoz – ilyenkor a vérünk besűrűsödik, a test pedig takarékos üzemmódra kapcsol és csökkenti a vizeletkiválasztás ütemét.

Nagyjából akkor szomjazunk meg, amikor már a testtömegünk fél százalékának megfelelő mennyiségű víz hiányáról van szó, 1-2 százaléknál pedig további tünetek is fellépnek, jellemzően fáradékonyság és fejfájás. Ha pedig már 3 százaléknál nagyobb vízveszteségnél járunk, akkor ajkaink kicserepesednek, és jelentősen lecsökken a nyáltermelés is. Ha már a testsúlyunk 10 százalékának megfelelő víz hiányzik, akkor az abnormális vérsűrűség miatt súlyos keringési zavarok léphetnek fel. A pulzus megemelkedik, ezenkívül izomgörcsök is figyelmeztethetnek a kiszáradásra. A tartós dehidratáltság esetén pedig már életveszélyes állapotba is kerülhetünk. Utóbbi nagyjából 20 százalékos vízveszteségnél lép fel: a vesék leállnak, a keringés pedig összeomlik.

A hólyaghurutnak is megágyazunk a dehidratáltsággal

Nem kell azonban megvárnunk a vészes kiszáradást ahhoz, hogy komolyabb, orvosi kezelést igénylő problémánk legyen. Ha rendszeresen a napi szükségletnél kevesebbet iszunk, sokkal nagyobb esélyünk van arra, hogy húgyúti fertőzés alakuljon ki nálunk. A húgycsövön keresztül a húgyhólyagba jutó kórokozók – leggyakrabban baktériumok – ugyanis sokkal könnyebben megtelepednek és elszaporodnak a nem rendszeresen ürített hólyagban pangó vizeletben. Ha pedig még ilyenkor sem figyelünk oda az elegendő folyadékbevitelre, akkor az így kialakuló gyulladás akár tovább is terjedhet. A köznyelvben gyakran csak felfázásként emlegetett hólyaghurutra általában alhasi fájdalom, gyakori és sürgető vizelési inger, illetve égő vagy fájdalmas érzéssel kísért vizeletürítés hívja fel a figyelmet. Ezeken kívül azt is észrevehetjük, hogy az ürülő vizelet a szokásosnál erősebb szagú, sötétebb színű, esetleg zavaros vagy véres.

Ha akár a hólyaghurut legkisebb gyanúja felmerül, már az első tüneteknél érdemes megemelni a folyadékbevitelünket, hogy minél hamarabb kimoshassuk a problémát okozó kórokozókat a húgyutakból. Ilyenkor különösen fontos, hogy ne tartogassuk a vizeletet, hanem rendszeresen és teljesen kiürítsük a húgyhólyagot. Érdemes gyulladáscsökkentő és vízhajtó hatású gyógynövényekből készített gyógyteákat, illetve a tünetek enyhítését segítő tablettákat is bevetni. Állapotunkat semmiképpen se hanyagoljuk el, különben még ennél is komolyabb bajjal, például vesemedence-gyulladással is szembe kell majd néznünk.

Törekedjünk a megelőzésre!

A fentiek miatt tehát nagyon fontos, hogy minden egyes nap kiemelt figyelmet fordítsunk arra, hogy kielégítsük szervezetünk folyadékigényét. Ehhez gondoskodnunk kell a napi 2-2,5 liter víz elfogyasztásáról. Előnyös továbbá, ha minél többször kerülnek a tányérunkra magas víztartalmú zöldségek – például uborka, cukkini, jégsaláta, szárzeller, karfiol, sárgarépa és paradicsom –, szezonjukban pedig görögdinnyével, eperrel és grapefruittal is könnyedén fedezhetjük a folyadékszükséglet egy részét.

Érdemes tudni azt is, hogy azok, akik már legalább egyszer megküzdöttek a hólyaghuruttal, a későbbiekben fogékonyabbak lehetnek az újabb „felfázásokra”. Nekik tehát még fontosabb, hogy fokozottan ügyeljenek a megelőzésre, pontosabban a rendszeres és megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztásra.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.