Észak-Ázsiában és Európa számos országában közkedvelt gyógyászati alapanyagnak számít a bojtorjángyökér, idehaza azonban kevesen ismerik. Bár külsőre nem túl vonzó – mondhatni egy zombi ujjára hasonlít – belső értékei annál nemesebbek. A levelét és a gyökerét is lehet hasznosítani, a belőle készült tea pedig annyi jótékony hatással jár, hogy az sem csoda, ha a kedvenc italoddá válik. A már az ősi kínai orvoslásban is használt gyökerekről, mint amilyen a bojtorján is, úgy tartják, hogy a legmélyebb szinten táplálnak és gyógyítanak, mert a talajból származnak. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ásványi anyagok és vitaminok erős tározói. Éppen ezért is szokás a bojtorjángyökért egyszerre tápláléknak és gyógyszernek nevezni. Ha pedig teát készítesz belőle, a tested több területével is jót tehetsz.
Jót tesz a bőrnek
A bojtorjángyökér természetes antibakteriális és gyulladáscsökkentő tulajdonságainak köszönhetően képes lehet hatékonyan fellépni az olyan bőrpanaszok ellen, mint az ekcéma, az akné és a pikkelysömör. Ezeket a pozitív tulajdonságokat tudományos keretek között azonban eddig még csak laboratóriumi sejteken tesztelték, de annyit azért így is valószínűsíthetünk, hogy a belőle készült tea hasznos a bőrünk számára - írja a bien.hu.
Antioxidánsokban gazdag
Egy régebbi, 2009-es kutatás megállapította, hogy a bojtorjángyökér rengeteg antioxidáns hatással rendelkezik. Az antioxidánsok pedig segítik a szervezetet a betegségek aktív leküzdésében, így kulcsfontosságú a bevitelük. Olyan élelmiszerekben is megtalálhatók, mint az áfonya, a cseresznye és a kávé, de az sem árt, ha bojtorjángyökér teával is fokozod az antioxidáns beviteledet.
Segíthet a vérnyomás szabályozásában
Tanulmányok azt mutatják, hogy a bojtorjángyökér tea segíthet a magas vérnyomás leküzdésében, mivel egyrészt képes csökkenteni a vér koleszterinszintjét, másrészt pedig lazító hatással van az erekre. Talán éppen ez az oka annak, hogy sok hagyományos ázsiai levesrecept, amely marha- és sertéshúst tartalmaz, bojtorjángyökeret is igényel, mivel kiegyensúlyozhatja az étkezés által bevitt zsírok hatását.
Lehet, hogy afrodiziákum
Egy, a közelmúltban végzett tanulmány azt sugallja, hogy a bojtorjángyökér afrodiziákumként is szolgálhat. Tehát abban az esetben, ha növényi alapú alternatívát keresel az osztrigával szemben, a bojtorjángyökér lehet a kedvenced. De mivel ezt a kutatást sem embereken végezték, érdemes fenntartásokkal kezelned. Persze sok más okod is lehet rá, hogy kipróbáld, így veszteni biztosan nem fogsz vele.
Magas rosttartalmú
Egy 100 grammos bojtorjángyökér körülbelül 3 gramm rostot tartalmat, ami a napi ajánlott bevitel nagyjából 12%-a. A rostok természetesen kulcsfontosságúak az emésztés és a belek egészsége szempontjából, mert táplálják a jó bélbaktériumokat, miközben segítik az élelmiszerek zökkenőmentes és hatékony átjutását a szervezeten. Éppen ezért, ha növelni szeretnéd a rostbeviteledet, azt a bojtorjángyökér teával is megteheted.
Honnan tudhatod, hogy ajánlott-e fogyasztanod?
Bár a bojtorjángyökér többnyire ártalmatlan, a gyógynövénykutatók szerint nem feltétlenül a legjobb választás mindenki számára - és ez teljesen rendben is van. A bojtorjángyökér a legtöbb ember számára biztonságos, de a vérrel kapcsolatos betegségekben szenvedőknek például kerülnie kell, mert mellékhatásként növelheti a vérzés kockázatát. Ezenkívül a rá irányuló speciális kutatások hiányában az állapotos vagy szoptató kismamáknak sem ajánlott.
Továbbá pedig, mivel gyógynövényről van szó, bármilyen egyéb krónikus betegség esetén is kérd ki inkább a háziorvosod véleményét, mielőtt elkezdenél bojtorjángyökér teát inni. Végül pedig az sem minden, honnan szerzed be a gyökeret: a legjobb, ha egy olyan jó hírű termelőtől vásárolsz, aki nem vadon szedi a gyökereket, vagy esetleg a drogériák és bioboltok bevizsgált kínálatából válogatsz.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.