A 73 éves Cicciolina ebből él Rómában
A 73 éves Cicciolina ebből él Rómában
 / Mozaik

Staller Ilonát mindenki Cicciolinaként ismeri. A 60-as években kezdett modellként dolgozni a magyar M.T.I. modellügynökségnél, majd színésznőként, énekesnőként és pornósztárként híresült el itthon és Olaszországban egyaránt. Sokszor igazi botrányhősként viselkedett. 73 évesen most ezzel keresi a kenyerét.

Hirdetés

Az egykori modell ma is Olaszországban él, de nagyon sokszor utazik haza, Magyarországra is. Az nlc-nek azt is elárulta interjújában, hogy most mivel foglalkozik, és 73 évesen hogyan telnek a mindennapjai - írja a femina.hu.

– Én már életem végéig művésznő maradok. Világszerte sok helyre hívnak fellépni, énekelek, táncolok a színpadon, máskor díszvendégként vagyok jelen elegáns estélyeken, és reality tévéshow-kban is gyakran szerepelek – sorolta.

Azt is elárulta, hogy jelenleg egyedül él, mivel két évvel ezelőtt elköltözött tőle fia, aki már 33 éves. Cicciolina akkor lenne boldog, ha fia majd egy szép magyar nő mellett találná meg a boldogságot. Ő maga már kétszer volt férjnél, de jelenleg szabad a szíve, 350 négyzetméteres, római otthonát kilenc macskájával osztja meg. 

Hirdetés

Anyagi helyzetéről bővebben is beszélt. Képviselőként az olasz szavazóknak köszönhetően 1987 és 1992 között foglalta el helyét az olasz parlamentben. Az ezért kapott nyugdíjának összege nagy port kavart, amikor 2011-ben közel havi egymillió forintnak megfelelő nyugdíjat állapítottak meg neki – olvasható a 24.hu oldalán.

– A képviselői nyugdíjam egy részét visszavették, de azért panaszkodni nem akarok, még nem kell megnéznem a közértben az árakat (…) A mai napig sokat dolgozom, és kiadtam egy 230 oldalas fotóalbumot magamról, Memorie címmel, amit az interneten lehet megrendelni. Saját TikTok-, Instagram- és Facebook-oldalam is van – részletezte.

Azt is hozzátette, hogy milyen tervei vannak még a jövőben.

– Tervbe vettem, hogy csinálnék egy olyan site-ot, ahol a rajongóimmal beszélgetnék. Nem az OnlyFans applikációra gondolok, mert már nem mutogatom magam meztelenül, inkább a szeretetről, a szerelemről dumcsiznánk, és jókedvűen, viccelődve elmondanám a tapasztalataimat az embereknek, de komoly és aktuális témák is szóba kerülnének.


 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.