Több mint három év együttlét után szakított Völgyi Zsuzsi és 18 évvel fiatalabb kedvese. Az énekesnő a Borsnak számolt be az okokról, elárulta, ő már nagyon korán tudta, hogy borítékolható volt a szétválás.
Völgyi Zsuzsi válása után a Virtuózok című műsor tehetségével, Kökény Tamással esett szerelembe. A szakításukat nem verték nagydobra, jó ideje már, hogy nincsenek együtt - írja a femina.hu.
A napilapnak elárulta, tavaly novemberben kezdődött el a szakításhoz vezető folyamat. Azt is elismerte, hogy a nagy korkülönbség játszott közre abban, hogy szétmentek.
Borítékolható volt, hogy Tamással nem fogunk egymás karjaiban megöregedni,
– hiszen az a korkülönbség, ami köztünk van, hosszú távon nem lehetett működőképes.
Elmondta, korábban elítélte, ha egy nő fiatalabb férfival van együtt, de most megtapasztalta egy ilyen kapcsolat boldog részét. Ugyanakkor tudta, nincs közös jövőjük egymással.
– Nem mondhatom, hogy csalódtam, hiszen pontosan erre lehetett számítani. Sok tervem nem volt kettőnk jövőjével kapcsolatban. Több gyermeket már nem vállaltam volna, illetve férjhez sem szerettem volna menni (...) Minden kapcsolatnak szüksége van arra, hogy épüljön és tartson valami felé. A mi esetünkben a totális visszafejlődés kezdődött el tavaly novemberben, majd megállíthatatlanul csúszott egyre lejjebb. Ebben a történetben nem ért meglepetés, hiszen kiszámítható volt, hogy nem tart majd örökké.
Az idő előrehaladtával az énekesnőben hiányérzet alakult ki, több együtt töltött időre és férfienergiára volt szüksége. Tamással viszont nem váltak el rossz hangnemben, sőt, azt kívánja a férfinak, hogy minél hamarabb találjon rá a boldogságra.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.