Szögeczki Ági, vagy ahogyan az ország megismerte, VV Ágica nem igazán köti a magánéletét az emberek orrára. Most viszont csepegtetett némi információt és kiderült, egy ideje már nem egyedül tengeti a mindennapjait.
Az egykori villalakó a minap töltötte be 50. életévét, melyet a Kanári-szigeteken ünnepelt, méghozzá nem is egyedül. Ugyan a közösségi oldalain nem mutatta meg párját, a Story magazinnak elárulta, nagy a szerelem - írja a femina.hu.
– Távkapcsolatban élünk, nem is szeretnénk ezen most változtatni. Ez a helyzet mindkettőnknek megfelel, de a magánéletemről, a párkapcsolatomról többet nem szeretnék elárulni. Félreértés ne essék, nem bujkálunk, de nem is szeretném beavatni a nyilvánosságot a magánéletembe. Tanultam az eddigi hibáimból. Legutóbb a reptéren odaléptek hozzánk néhányan, és én hálás voltam, hogy azt mondták, ahelyett, hogy lesifotókat készítenének rólunk, inkább gratulálnak, mert szerintük összeillünk, és örömmel látják, hogy végre nem vagyok szingli – mondta a lapnak.
Úgy érzi, sokat változott az elmúlt években, ami nem csupán a párkapcsolatát illeti. A többéves szereplés után most már inkább befelé szeretné élni az életét és igyekszik kihasználni minden percét a boldogságuknak.
– Értékelni kell mindent és mindenkit, akik fontosak nekünk. Összeteszem a két kezem, hogy van egy egészséges fiam, hogy élnek és jól vannak a szüleim, van fedél a fejünk felett, van, mit ennünk, szerető, nagy család és sok barát vesz körül. Ennél többet nem is kívánhatnék magamnak, hiszen valójában mindenem megvan, ami fontos nekem.
Habár magánéletéről valóban nem oszt meg sokat a közösségi oldalain, azért rajongói nem panaszkodhatnak. Rendre tesz ki bikinis fotókat, amiken elképesztően jól néz ki.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke