A 2000-es években élte fénykorát a betelefonálós televíziózás, amelynek egyik legemlékezetesebb házigazdája Szakál Miki volt.
Kevés olyan néző akadt akkoriban, aki ne próbálta volna legyőzni a műsorvezetőt a Fekete-fehér, igen vagy nem című közkedvelt játékban, vagy ne próbált volna szerencsét a Nyerő 8 című produkcióban, amelyeket az RTL délutáni műsorsávjában sugároztak. A mindig jókedvű, helyenként pimasz és kellőképpen ravasz Szakál Mikivel azonban nem volt könnyű dolguk a játékosoknak: rendre túljárt a bátor betelefonálók eszén. A szórakoztató műsortól 2010-ben búcsúzott el, majd hosszú időre teljesen eltűnt a képernyőről - írja a femina.hu.
Azóta kerüli a reflektorfényt, csak ritkán tűnik fel vendégként televíziós produkciókban. Legutóbb például a Szerencsekerékben láthatták a nézők, ahol Kasza Tibivel közösen nosztalgiáztak.
- Három ember van a földön, akik ellenem nyertek Fekete-fehér, igen-nemben. Itt az egyik. Ez annyira hivatalos, hogy adásban történt annak idején – mesélte a műsorban. Majd egy másik kedves emléket is felidézett, mely szerint egyszer véletlenül Attilának nevezte kollégáját, aki nem megsértődött, hanem éveken át poénkodtak rajta, rendszeresen más néven szólítva egymást.
- Utána én voltam Feri, te Laci, utána én Barnabás, te Zoltán. És utána ebből már viccet csináltunk - emlékezett vissza nevetve.
Ma már teljesen más területen helyezkedett el Szakál Miki: a Szentendrei Rádió szerkesztő-műsorvezetője, emellett pedig esküvői ceremóniamesterként dolgozik.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.