Liptai Claudia és Várkonyi Andrea hosszú éveken át szoros kapcsolatot ápoltak, amely nemcsak a képernyőn, hanem a magánéletükben is megmutatkozott.
A két műsorvezető éveken át együtt dolgozott a TV2-nél, előbbi a Mokkában, utóbbi a Tények hírolvasójaként. Barátságuk idején gyakran mutatkoztak együtt különféle eseményeken is, mostanság viszont jó ideje nem látni, hogy bármiféle kapcsolódás lenne a két híresség között - írja a femina.hu.
Baráti kapcsolatuk során családjaik is közel kerültek egymáshoz: gyermekeik, Panka és Nóri, egy időben jó kapcsolatban voltak, sok időt töltöttek együtt. Liptai Claudia pedig korábban többször is nyilatkozott arról, hogy ő mutatta be Várkonyi Andreának egykori párját, Bochkor Gábort.
Ahogy a Story magazin írja, a barátság idővel megszakadt. 2018-ban Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor kapcsolata véget ért, ezt követően Várkonyi úgy döntött, több emberi kapcsolatát is átgondolja és változtat az életén. Egy interjúban úgy fogalmazott:
– Teljesen más szemmel kezdtem el látni a körülöttem élő embereket. Rendbe tettem azt, ami nem működött jól, szűntek meg barátságok, munkahely, és igen, a párkapcsolatom is. Nem Gábor volt az egyetlen, akit elengedtem. Sok embert elengedtem az életemből akkoriban, nem szerettem volna, hogy bármi a múltra emlékeztessen – idézte korábbi szavait a lap.
Mint írják, valószínűleg ekkor zárta le a Liptai Claudiával való barátságát is. Liptai Claudia mindezzel kapcsolatban soha nem nyilatkozott. A két műsorvezető azóta sem mutatkozott együtt, és hivatalos megerősítés a kapcsolatuk megszakadásának pontos okáról nem született.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.