A kedvezőtlen időjárás következtében 159 település maradt áram nélkül Lviv (Lemberg) megyében. A Lvivoblenerho összesen 197 szakemberrel és 69 munkagéppel végzi a helyreállítást. A hatóságok biztonsági figyelmeztetést adtak ki.
Lviv megyében az erős szél és a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt 159 település maradt áram nélkül – közölte az RBC-Ukrajina a Lviv Megyei Katonai Közigazgatás Telegram-bejegyzésére hivatkozva. A szakemberek már megkezdték a helyreállítási munkálatokat.
Maxim Kozickij, a Lviv Megyei Katonai Közigazgatás vezetője elmondta, hogy a 159 érintett település közül 83 teljesen, 76 pedig részben maradt áram nélkül.
A viharkárok elhárításán megerősített üzemmódban dolgozik a Lvivoblenerho 197 szakembere, összesen 46 brigádban, továbbá 69 munkagép is részt vesz a helyreállításban.
A hatóságok egyúttal felhívták a lakosság figyelmét a biztonsági szabályok betartására rossz idő idején:
- maradjanak távol a villanyvezetékektől, fáktól, reklámtábláktól és más fémszerkezetektől;
- ne parkoljanak fák, elektromos hálózatok és más magas objektumok alatt.
„Ha sérült elektromos vezetéket látnak, ne közelítsék meg 8 méternél jobban, mivel életveszélyes áramütést szenvedhetnek”
– hangsúlyozta a Lviv Megyei Katonai Közigazgatás.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.