– Arra talán a legkisebbek is élénken emlékezni fognak, hogy hosszú idő után fehér volt az elmúlt évi karácsony – kezdi évértékelő beszélgetésünket Fedinisinec Erzsébet, a Beregszászi Meteorológiai Állomás vezetője. – Amúgy pedig nagyjából egy átlagos évet tudhatunk magunk mögött. Ezt támasztja alá az év folyamán lehullott 494 mm-nyi csapadék. Természetesen ezúttal sem maradtak el az extremitásba hajló jelenségek. Ezek leginkább az időnként viharos erejű szeles napokban érhetők tetten. Bizony egyes nyári napokon a szélsebesség ilyenkor megközelítette, rövid időre meg is haladta a 10 m/sec értéket, ami közönségesen százkilométeres óránkénti sebességet jelent. Amit a 2021-es év kapcsán mindenképpen el kell mondani, hogy nem lett igazuk azoknak a pesszimista jóslatoknak, hogy nálunk a mérsékelt égövben gyakorlatilag már csak két évszak különböztethető meg: a nyár és a tél. Mert az elmúlt évben a tavasz ugyan hagyott maga után némi kívánnivalót, a többi évszakra nem panaszkodhatunk.
– Azért maradjunk a szélsőséges jelenségeknél. Ha jól emlékszem, az elmúlt huszonkét esztendő leghidegebb áprilisát tudhatjuk magunk mögött.
– Ez bizony igaz. És sok-sok terméskieséssel járt, hisz a virágrügyek egy része elfagyott, a kiültetett palánta heteken át csak sínylődött a fóliasátrakban, jelentősen késett a kukorica, a napraforgó vetése, egyszóval mezőgazdászaink számára fel volt adva a lecke.
– Aztán az év második fele is tartogatott számunkra meglepetést.
– Szeptemberben alig hullott csapadék – az ekkor feljegyzett 16 mm egy átlagos havi mennyiség egyharmadát teszi ki –, októberben pedig mintha teljesen elzáródtak volna az ég csatornái, hisz összesen 4 mm-t mértünk. Ennek leginkább a szőlészek örültek, hisz az utóbbi évek legegészségesebb termését sikerült betakarítaniuk. Az aszályos időszak nagy vesztesei voltak a szántóföldi növénytermesztők, hisz a föld annyira kiszáradt, hogy azt még a legkorszerűbb nagyteljesítményű gépekkel is lehetetlen volt megművelni.
– Ám csakhamar átáztak a földek…
– Novemberben 29 mm-nyi csapadék hullott. Ez sem kevés, hisz a párolgás ilyenkor már minimális, ám a decemberi hónap a maga kiemelkedően magas 85 milliméterével mintha az egész évi kihagyást igyekezett volna pótolni. A hónap végén, illetve január elején több mint negyven hegyvidéki kárpátaljai faluban okozott kisebb-nagyobb árvizet. Gyakorlatilag az történt, hogy egy markáns melegfront hatására megolvadt a korábban lehullott hó, és a hirtelen jött jelentős mennyiségű esővel együtt megduzzasztotta a folyókat, patakokat.
– Hóhelyzet…
– Már az is örvendetes, hogy ilyesmiről egyáltalán beszámolhatunk. A december végén érkező felhőkből mindössze 7 mm hullott, ám ez is elegendő volt ahhoz, hogy fehér karácsonyunk legyen. Most pedig 6-8 mm-nyi hóval gazdálkodhatnak a szánkózók, a síelők, a hóemberépítők. Gondolom, a hófehér táj néhány napig megmarad. Egyébként december végén a leghidegebb órákban már 9,8 fok alá süllyedt a hőmérő higanyszála, és január 10-ére virradóan szintén hasonló értékeket jegyezhettünk fel.
Kovács Elemér
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke