20 éves a Hagyományok Háza, 70 éves a Magyar Állami Népi Együttes
 / Kultúra

Január 22-én, a magyar kultúra napján elkezdődik a Hagyományok Háza jubileumi éve. 20 éves a Budai Vigadóban működő, kiemelt nemzeti intézmény.

Az ország első hivatásos néptáncegyüttese, a Magyar Állami Népi Együttes fennállásának 70. évfordulóját ünnepli.

Az előzetes tervekhez képest kicsit csendesebben és egyelőre csak közönség nélkül indul a kettős jubileumi év a magyar kultúra napján a Corvin téri Budai Vigadóban.

A Kárpát-medencei néphagyomány átörökítésének kiemelt nemzeti intézménye 2001-ben alakult.

A Hagyományok Háza küldetése a magyar nemzeti kultúra részét képező letűnt vagy eltűnőben lévő kisközösségi kultúra elemeinek visszajuttatása a ma és a holnap kulturális közéletébe, azok életben tartása és élővé tétele.

Az élő népművészet otthonaként sokféle tevékenységével – a színpadi néptáncművészettől a kézműves szakoktatásig, a népi iparművészettől a folklóranyagok archiválásáig, az élőszavas mesemondás népszerűsítéséről a jövő generációinak népművészettel való megismertetéséig – arra törekszik, hogy elődeink öröksége a XXI. századi mindennapok szerves része legyen.

Az év során számos kiemelt eseményt terveznek székhelyükön, a budai Corvin téren,

és Budapest más kiemelt kulturális helyszínein, de országszerte és a határon túli helyszínekre is elviszik ünnepi programjaikat.

A szervezők bíznak abban, hogy nyáron már megrendezhetik a határon túli professzionális néptáncegyüttesek fesztiválját a Corvin téren.

A néphagyomány jeles napjai köré, az ünnep jegyében szervezik meg az egész éven át futó tematikus napok sorozatot, az elmúlt évtizedek különböző generációit ültetik majd egy asztalhoz, hogy egy-egy területet különböző korokból és nézőpontokból megismerhessen a közönség, ősszel a három nagy területét (színpadi néptáncművészet, néphagyomány átörökítése és folklórdokumentációs tevékenység) felölelő szakmai konferenciát, szüreti bált terveznek szokásos programjaik mellé.

A kerek évfordulót igyekeznek nem csupán a visszatekintés jegyében megünnepelni, hanem a múlt tapasztalatain új projekteket építeni, a szűk szakmán túlmutató együttműködések, pályázatok, hazai és nemzetközi kezdeményezések egyaránt várhatóak.

Rábai Miklós, aki idén áprilisban lenne 100 éves, 1950-ben kapott megbízást az Állami Népi Együttes tánckarának megszervezésre.

Az első fellépésre 1951. április 4-én került sor az Operaházban, a Mojszejev együttessel közösen. A Magyar Állami Népi Együttes Ének-, Zene- és Tánckarának első önálló bemutatója 1951. május 14-én, a Városi Színházban (későbbi Erkel Színház) volt, műsorán ez Ecseri lakodalmassal.

A járványhelyzet miatt egyelőre bizonytalan, hogy a 70 évet felölelő gálaműsort hol és mikor tudják megtartani, de nyáron már remélhetőleg több helyszínen is lehet találkozni a Magyar Állami Népi Együttes nagyszabású produkcióival.

A tervek szerint fellépnek többek között a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon és a Szegedi Szabadtéri Játékokon, őszre pedig már van meghívásuk Strasbourgba és Londonba is.

A Magyar Állami Népi Együttes jubileumi székházi előadásaira a tánc- és a zenei élet kiemelkedő előadói közül hív vendégeket, az együttes mindennapjaiba bepillantást engedő fotóalbum jelenik meg, a hét évtizedet feldolgozó szabadtéri dokumentum- és fotókiállítást,

valamint az együttes jelenkorát bemutató mozifilmet is bemutatnak majd az év során.

A magyar kultúra napján a Folkstúdió ünnepi adásával indul a jubileumi év, Kelemen László alapító-főigazgatóval, a Magyar Állami Népi Együttes táncművészeinek és az intézmény kollégáinak részvételével.

Hagyományok Háza

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.