MTI

 / Kultúra

Magyarország kormányának nemzetpolitikája a felelősségviselésen nyugszik, amit számos, az elmúlt bő évtizedben meghozott intézkedés mutat - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Siklósón.

Potápi Árpád János a Baranya Vármegyei Önkormányzat ünnepi közgyűlésén Duray Miklós felvidéki írót idézve felhívta a figyelmet arra, hogy a "nemzetünk hagyományai szerinti összetartozásán túl létezik az összetartozásnak más mértéke is: a közös felelősségérzet".

Magyarország kormányának nemzetpolitikája is hasonló értékrend mentén bontakozott ki: a felelősségviselésen nyugszik. Ezt mutatja "a több mint egymillió meg-, vagy visszaadott állampolgárság", a külhoni magyarsággal való folyamatos kapcsolattartás, a külhonba és a diaszpórába irányuló támogatás, a szülőföldön való megmaradás segítése - közölte az államtitkár.

Kijelentette: a felsoroltak abból a tényből táplálkoznak, hogy Magyarország felelősséget visel a magyar nemzetért, éljenek annak tagjai bárhol a világban.

Az összetartozásnak ez a mértéke tiszteli hagyományainkat, őrzi nemzeti és kulturális értékeinket, büszke elért eredményeinkre, miközben a jövő talán még meg sem született magyarságára is gondol - jelentette ki. Hozzátette: ez a felelősségviselés a kárpátaljai magyarok megsegítésében is megmutatkozott.

A politikus hangsúlyozta: bár a világjárvány, a háború és a nyomában kibontakozott szankciós válság miatt nehéz, mégis mindent meg kell tennie Magyarországnak az elmúlt tizenhárom évben elért eredmények megtartásáért, mert azok "stratégiai jelentőségűek".

Kifejtette: ezek nyomán a nemzet ma az elmúlt száz év legjobb éveit tudja maga mögött. A nemzeti összetartozás tudata és érzése történelmi léptékben mérve is páratlanul erős.

Fontosnak nevezte, hogy az összetartozás, a képesség az együttgondolkodásra, a készség a közös tervezésre megmaradjon a magyarságban. Ehhez az is segítséget nyújt, hogy a kormányzat és az önkormányzatok között harmonikus a viszony - mondta. Hozzátette: "a 2024-ben tartandó önkormányzati választásokra erre tekintettel is érdemes felkészülni".

Arra buzdította hallgatóságát, hogy a közös felelősségviselés szellemiségében gondoskodjanak közösségeikről, a "jelenvaló és az elkövetkezendő nemzedékekre is tekintettel".

Kijelentette: ezen az úton járva Baranya meg tudja őrizni azt a szellemi és kulturális potenciált, amellyel évszázadok óta rendelkezik és képes lesz kibontakoztatni azokat a XXI. század következő évtizedeiben is.

Őri László (Fidesz-KDNP), a Baranya Vármegyei Önkormányzat elnöke beszédében kiemelte: az ünnepség a múlt-jelen-jövő együttest mutatja fel és reális célt, motivációt ad a tovább lépésre.

Felidézte: a dél-dunántúli régió az 1990 utáni politikai, gazdasági folyamatoknak az egyik nagy vesztese volt, Baranya pedig a 2000-es évekre az ország és az unió egyik leghátrányosabb térségének számított.

A térség ugyanakkor fejlődésnek indult az elmúlt években, amikor a régió gazdaságfejlesztését komplex módon eltervező zóna programot kidolgozták. Egyben lefektették azokat az alapokat, amelyek most visszaköszönnek a kormányzati területfejlesztési elképzelésekben - mondta.

Jelenleg a kormányzati támogatás biztosítja, hogy az M6-os autópálya kiépüljön a horvát határig, Mohácsnál megépüljön az új Duna-híd, valamint a mohácsi közforgalmú kikötő; e fejlesztések pedig segítenek abban, hogy Baranya a földrajzi elzártságából kiszabaduljon - jelentette ki.

Beszámolt arról, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz vármegyei fejlesztési programban Baranya települései 173 pályázaton több mint 36 milliárd forint támogatást nyertek el. Így a vármegye legnehezebb helyzetben lévő térségei - az Ormánság és a Hegyhát - is felzárkózhattak.

A jövőt illetően azt mondta, hogy a kormány új területfejlesztési stratégiájának kiemelt kedvezményezettje a dél-dunántúli régió, és benne Baranya, amely így egy "új korszak küszöbére" érkezett, amely számos lehetőséggel kecsegtet.

A pénteken Siklóson rendezett Vármegyenapon adták át a helyhatóság kitüntetéseit, díjait. A kisvárosban a nap során és szombaton tartják a helyi termékeket, kulturális értékeket bemutató baranyai Értékfesztivált is, amelynek keretében - egyebek mellett - koncerteken, családi programokon, vehetnek részt az érdeklődők.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.