MTI

 / Kékfény

Őrizetbe vettek egy férfit a minősített katonai iratok kiszivárogtatásával összefüggésben csütörtökön Massachusetts államban - jelentette be hivatalosan az amerikai igazságügyi miniszter.

Hirdetés

Merrick Garland közölte, hogy a 21 éves Jack Teixeráról van szó, aki az Egyesült Államok Nemzeti Gárdájának légierejénél dolgozott. Hozzátette, hogy a férfi első meghallgatása egy kerületi bíróságon lesz. Egyéb részleteket a folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva nem közölt.

Ezt megelőzően kormányzati forrásokra hivatkozva a sajtó arról írt, hogy a gyanúsított a Nemzeti Gárda massachusettsi légibázisának hírszerző egységében dolgozott, és hozzáféréssel rendelkezett katonai hírszerzési rendszerekhez.

A letartóztatásról bemutatott filmfelvétel szerint 

Hirdetés

rendőrautókkal és páncélozott járművel közelítették meg a gyanúsított tartózkodási helyét, majd egy közeli rendőrségi börtönbe vitték.

Ezzel egy időben a védelmi minisztérium (Pentagon) szóvivője sajtótájékoztatóján annyit közölt, hogy szándékos bűncselekményről van szó. Pat Ryder hozzátette, hogy nyilvánvalóan megsértették az érvényben lévő, a minősített iratok kezelésére vonatkozó szigorú előírásokat. Hozzátette, hogy a Pentagon felülvizsgálja azok körét, akik hozzáférhetnek a minősített iratokhoz, és úgy fogalmazott, hogy "mindig minden helyzetből tanulnak".

Csütörtökön a sajtóban a gyanúsítottal kapcsolatban az jelent meg, hogy egy zárt, Thug Shaker Central nevű internetes csoport tagja. A minősített iratok elsőként egy főként internetes játékokra használt oldalon jelentek meg, ahonnan szélesebb körben elérhetővé váltak és kikerültek nagy közösségi oldalakra.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.