Veréssel végződött a lányszöktetés, TEK-esek mentek a tinilány rokonaiért
Veréssel végződött a lányszöktetés, TEK-esek mentek a tinilány rokonaiért
 / Kékfény

A Nógrád vármegyei rendőrök őrizetbe vették azt a 44 éves férfit és 20 éves fiát, akik halálosan megfenyegették és bántalmazták rokonuk párját - közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

Hirdetés

A Salgótarjáni Rendőrkapitányságon 2023. március 14-én a reggeli órákban személyesen tett feljelentést egy 23 éves férfi. A sértett elmondása alapján előző este taxival megjelent barátnője bátonyterenyei otthonánál, azzal a céllal, hogy 17 éves szerelmét elszöktesse. Távozásukat a lány édesapja és testvére észlelte, amelyet sérelmeztek, így személygépkocsival a fiatalok után indultak. Útközben Salgótarján határánál utolérték és megállították őket. A két gyanúsított a gépjárműből kiszállva a taxihoz szaladt és a lányt a párjával együtt erőszakkal a saját gépkocsijukba ültették és visszavitték őket Bátonyterenyére. A visszafelé vezető út során már megkezdődött a fiatal férfi bántalmazása, ugyanis a 44 éves elkövető a sértettet több alkalommal arcon ütötte, illetve megfenyegette, hogy most már nem engedi haza és meg fog halni. A bátonyterenyei házhoz érve a bántalmazást és a fenyegetéseket a terheltek tovább folytatták. Ennek nyomatékosítása érdekében egy kést és egy fegyvernek látszó tárgyat helyeztek el mellette és a rendelkezésre álló adatok szerint az idősebb egy baseballütőt vett magához, amellyel test szerte több alkalommal megütötte lánya párját. A sértett a bántalmazások következtében 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság felkérésére a Terrorelhárítási Központ munkatársai 2023. március 13-án a két férfit Bátonyterenye belterületén elfogták. A hatóság tagjai a két elkövetőt előállították, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság nyomozói személyi szabadság megsértése és súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt őket kihallgatták, őrizetbe vették és az ügyészségen előterjesztést tettek a 44 éves férfi letartóztatásának indítványozására.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.