A 39 éves ukrán állampolgárt a nyomozók közokirat-hamisítás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
 / Kékfény

Az ukrán állampolgárságú férfit elfogatóparancs alapján a lengyel hatóságok fogták el.​

Hirdetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályán még a 2017. évben indult nyomozás, mert olyan információk jutottak a hatóság tudomására, hogy több olyan külföldi is magyar magánútlevelet kapott, akik korábban magyar állampolgárrá honosult személyek adatait használták fel az okmány igénylése során, közölte a Police.hu.

A nyomozás megállapította, hogy egy 39 éves ukrán állampolgár 2016. április 21-én ment be a II. kerületi kormányhivatalba, ahol a fenti módszerrel magánútlevél kiállítását kezdeményezte, ezzel a közhiteles nyilvántartásba valótlan adatok kerültek rögzítésre. A bűncselekményben közreműködő okmányirodai ügyintézőt akkor a nyomozóhatóság gyanúsítottként hallgatta ki, és a büntetőeljárást vele szemben lefolytatta.

A bűncselekmény jellegéből adódóan az okmányt igénylő ukrán állampolgár valós adatai akkor még nem voltak ismertek, így az általa akkor használt adatok alapján ellene nemzeti, európai és nemzetközi elfogatóparancs került kiadásra. A nyomozás során később a valós adatok megállapításra kerültek, majd a férfit a lengyel hatóságok elfogták és átadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozóinak.

Hirdetés

A 39 éves ukrán állampolgárt a nyomozók közokirat-hamisítás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A 39 éves ukrán állampolgárt a nyomozók közokirat-hamisítás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.