Kiállítás a Tiszapéterfalvi Képtárban - A hagyomány tovább él. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Kiállítás a Tiszapéterfalvi Képtárban - A hagyomány tovább él. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Két nagyszőlősi alkotó – Marinics Sándor grafikus, festőművész és Szilvási Ferenc festő – munkáiból nyílt kiállítás a Tiszapéterfalvi Képtárban. A település központjában álló impozáns kétszintű épület, az egykori György-kastély kiállítótermében Nagy Margit-Rita, a Tiszaháti Tájmúzeum és Képtár igazgatója köszöntötte a szép számú közönséget, s szólt arról, hogy a háborús helyzet, a sok-sok nehézség ellenére az intézmény folytatja a művészeteket, a kultúrát felkaroló, népszerűsítő tevékenységét, és továbbra is bemutatkozási lehetőséget nyújt a térségben élő művészeknek. „Az ajtónk mindenki előtt nyitva áll – a gyerekek számára gyakran szervezünk kézműves foglalkozásokat, továbbá a hétköznapokon bárki megtekintheti és gyönyörködhet a képtárban található közel háromszáz festményben” – mondta.

Kiállítás a Tiszapéterfalvi Képtárban - A hagyomány tovább él. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Kiállítás a Tiszapéterfalvi Képtárban - A hagyomány tovább él. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Valamennyiünk számára nagy öröm és megtiszteltetés, hogy egy ilyen rangos eseménynek helyet adhatunk – hangsúlyozta megnyitó beszédében Oroszi József, a Péterfalvi kistérség polgármestere. – Szükségünk is van az ilyen alkalmakra, amikor a háborgó lelkek a művek sugározta derű hatására megnyugodhatnak, valamennyien feltöltődhetünk.

Kiállítás a Tiszapéterfalvi Képtárban - A hagyomány tovább él. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Kiállítás a Tiszapéterfalvi Képtárban - A hagyomány tovább él. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Nemrég ünnepeltük az összetartozás napját – emlékeztetett rá Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvivője. – Akkor sokan és sokszor hangsúlyozták, hogy bár több mint száz esztendeje mesterségesen kijelölt határok választanak el bennünket, az együvé tartozás érzése továbbra is megmaradt. Akárcsak az a lelkiség, az élet dolgaira való rácsodálkozás és ábrázolásmód, ami a régióban élő sok-sok művész munkásságát jellemzi. Bár a kárpátaljai alkotók egyre több bemutatkozási lehetőséget kapnak az anyaországban, továbbra is tennünk kell azért, hogy munkásságukat még jobban megismerje az anyaország művészetpártoló közössége.

Kiállítás a Tiszapéterfalvi Képtárban - A hagyomány tovább él. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Kiállítás a Tiszapéterfalvi Képtárban - A hagyomány tovább él. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Földijeihez szólva Dupka György, a MÉKK elnöke, az Inetrmix Kiadó vezetője annak az örömének adott hangot, hogy a György-kastélyban működő tiszaháti kulturális centrum továbbra is betölti küldetését. Szólt a MÉKK Munkácsy Mihály Képzőművészeti Egyesület tevékenységéről, a tájegységben korábban megrendezett alkotótáborokról, s azt a reményét fejezte ki, hogy a háború után ez a munka folytatódik.

Kiállítás a Tiszapéterfalvi Képtárban - A hagyomány tovább él. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Kiállítás a Tiszapéterfalvi Képtárban - A hagyomány tovább él. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Tóth Márta nagyszőlősi művészetpártoló Marinics Sándor munkásságáról szólva kiemelte: a művész grafikáival gondolati síkon közvetít emberi érzelmeket, irodalmi élmények alapján mutat be érdekes karaktereket. Szilvási Ferenc tájképeit, csendéleteit nézegetve pedig megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a természetben rend van, nekünk az emberi lelkekben kell elsősorban megteremteni a harmóniát.

Szilvási Ferenc életrajzában az olvasható, hogy már iskolás kora óta képezte magát a megyében működő ifjúsági képzőművészeti stúdiókban, barátságot ápolt a kárpátaljai festőiskola számos képviselőjével, többeket példaképeinek tekintett és tekint ma is. Folyamatosan küzdött azért, hogy megtalálja a harmóniát tükröző színes, egyedi stílusát. A művész beszámolt róla, hogy régóta készül a péterfalvi bemutatkozásra.

Kiállítás a Tiszapéterfalvi Képtárban - A hagyomány tovább él. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér
Kiállítás a Tiszapéterfalvi Képtárban - A hagyomány tovább él. Fotó: Kárpátinfó/ Kovács Elemér

Marinics Sándor Főnix című festményét ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. Ez a madár a pusztulás romjain történő újjászületést szimbolizálja. „A megújulásba vetett hitre ma nagyobb szükségünk van, mint bármikor. Csak remélni tudom, hogy grafikáimon érezhető az a filozofikus gondolkodásmód, amely az emberi lét lényegét, küzdelmeink, elbukásaink és újrakezdésünk motivációját próbálja megfejteni”, hangsúlyozta a művész.

A tárlat megnyitóját Paládi Vivien és Kornuta Zsuzsanna, a Nagypaládi Művészeti Iskola növendékeinek (felkészítő tanáruk Biró Kamilla) zongorajátéka foglalta keretbe.

Kovács Elemér
 


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.

Tűzeset. Illusztráció. Fotó: Internet.

Az év eleje óta a megyében összesen 17 ember vesztette életét tűz következtében.

6 éves fiát 25 ezer dollárért adta el egy nő Volinyban

Voliny megyében büntetőeljárás indult egy 38 éves nő ellen, akit kiskorú gyermekkereskedelemmel gyanúsítanak

Ukrajna újabb dróncsapást mért egy oroszországi olajipari létesítményre. Illusztráció (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

A létesítményt ért találat komoly fennakadásokat okoz az Oroszországon belüli olajszállítás logisztikájában.

Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az Európai Unió nem hivatalos ciprusi csúcstalálkozójára érkezik Agia Napában 2026. április 23-án. MTI/EPA/George Hrisztoforu

Felszólították egyúttal az unión kívüli országokat, hogy segítsenek az ukrán finanszírozási nehézségek áthidalásában.