Fonográf, 3X50 - A XII. komáromi seregszemle
Fonográf, 3X50 - A XII. komáromi seregszemle

Tizenkettedik alkalommal rendezik Révkomáromban november 22-25. között a Fonográf Fesztivált, aminek támogatói között a Hagyományok Háza Hálózat-Szlovákia is fontos szerepet tölt be. Az elmúlt év sikere nyomán is nagy az érdeklődés a találkozó iránt. A részletekbe Lakatos Róbert főszervező avatja be az Olvasót.

„Három helyen, az Egressy Béni Városi Művelődési Központban, a Tiszti pavilonban és a Rév -  A Magyar Kultúra Házában rendezzük a XII. Fonográf Fesztivált. Idén az „50.” szám jegyében tervezzük a seregszemlét. 

Az első koncert a Muzsikás 50, az utolsó pedig Lakatos 50 elnevezést kapta. Azért van némi különbség a két, – számmal jelzett – program között: a Muzsikás együttes 50. születésnapját jelzi az első, a második pedig az én születésnapomhoz kötődik. Az elmúlt évben kicsit szakítottunk a hagyománnyal, és ’közönségbarátabbra’ – gondolok itt Boban Marković együttesének, vagy a Budapest Bárnak a meghívására – állítottuk össze a programokat.

Idén a szervezés során próbáltunk a kezdetekhez visszatérni, a népzenét, vagy olyan tradicionális zenét játszó, illetve abból kiinduló együtteseket hívtunk meg.   Minden bizonnyal a közönség meleg szeretettel fogadja a már említett Muzsikást, a Tükrös Zenekart és az Üsztürü Zenekart is. A komáromi zsidóság a kereskedőváros történetében nagy szerepet játszott, e tradíciót a Budapest Klezmer Band meghívásával elevenítettük fel. A Győri Balettet az elmúlt évi sikeres szereplése nyomán látjuk ismét szívesen. A Fesztivál és a győri társulat közötti kapcsolódás Lajkó Félixhez kötődik, aki már háromszor lépett fel a találkozón, s a most színpadra kerülő Giselle baletthez is ő komponálta a zenét. A születésnapomhoz kapcsolódó koncertemen szeretném bemutatni azokat a fantasztikus zenészeket és együtteseket, akikhez három évtizedes szoros baráti, szakmai kapcsolat fűz. Így lép színpadra a Rév zenekar, az Eszencia zenekar (egy új lemezzel készülünk velük), a Belliczay Kamarazenekar, de ünnepelni fog velünk Pál István Szalonna, Csík János és Agócs Gergely is. Esténként táncházzal kedveskedünk az egybegyűlteknek. 

Minden évben egy kiállítás megnyitóval gazdagítjuk a programsorozatot, ezúttal a Táncház Egyesületnek köszönhetően a Táncház 50 tárlatot mutatjuk be a a Városi Művelődési Központban a közönségnek. Ez a táncházmozgalomnak is igen jó reklám, mivel a Központ programjain évente 30-35 ezer ember fordul meg.

Az elmúlt évben minden rendezvényünk teltházas volt, ez köszönhető a tavaly bevezetett – kedvező feltételű belépést biztosító – fesztiváljegynek is. Idén is szépszámú vendégsereget várunk Felvidékről és Magyarországról.”

Tizenkettedik alkalommal rendezik Révkomáromban november 22-25. között a Fonográf Fesztivált
Tizenkettedik alkalommal rendezik Révkomáromban november 22-25. között a Fonográf Fesztivált

 A Hagyományok Háza sajtószolgálata

 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.