Korpás Éva Szívharang című albuma zenei anyagának színpadi változatát láthatja a közönség december 10-én a Hagyományok Háza színháztermében. A Szívharang #koncertszínház születését és tartalmát a révkomáromi művész foglalja össze.
„A Szívharang album két évvel ezelőtt jelent meg, s egy szerelmi történetet mond el, Laboda Róbert verse segítségével. A drámai poéma a szerelem bugyraiba vezeti el a hallgatót: az érzést, ahogy azt nőként megéltem, vagy más nők megélik.
A történetet továbbgondoltuk, ’új köntösbe’ öltöztettük, s így született meg a Szívharang # koncertszínház produkció. Igen, úgy éreztük, hogy maga a zenei anyag is csodálatos, de kilépve e zenei közegből, az új változatban még inkább közelebb tudjuk vinni gondolatainkat az emberekhez.
Egy összművészeti-társművészeti alkotás született: a művészeti ágak jól kiegészítik egymást, s egymást erősítve tolmácsolják ars poeticánkat. Az alapot a zene szolgáltatja, s ehhez kapcsolódik – az említett vers révén – az irodalom és a táncművészet. Az utóbbiban a hagyományos néptánc mellett megjelenik a kortárs mozgás is, ami még inkább kifejezi azokat az érzéseket, amit megélünk a szerelmi pillanatainkban. Külön szólnék a bábművészetről, ami talán az előadás igazi különlegessége. Mivel a táncosok magát az embert már megjelenítik, a bábok nem emberi formák, a rendező és a látványtervező koncepciója alapján állatokként tűnnek elénk, s kettő pedig tárgyi szimbólumként kap a színpadon helyet. Két külön világot állítunk színre: a régi világ és a mai, a XXI. századi összecsapását. A régi világban rend uralkodott, a bábok anyaga és színvilága viszont az eldobható társadalmat jeleníti meg: a biztos értékrendből hová fajulnak napjainkban az emberi kapcsolatok.
A Koncertszínház bemutatóját a révkomáromi Jókai Színházban júniusban tartottuk, úgy érzem, az üzenetünk ’átment’; a reakciók alapján úgy látjuk, az emberek nagyon elgondolkodtak. A rendező – a zenei anyagaggal párhuzamosan – nyitva hagyta a történetet, s a nézőre bízta a végkifejletet, hogy ki-ki a saját tapasztalatai alapján vigyen haza az előadásból, s a gondolatokat otthon érlelje.
A magyarországi ősbemutatónak december 10-én a Hagyományok Háza ad otthont. A helyszín kiválasztásában az is motivált, hogy az Intézményhez – népdalénekesként kötődök, hiszen ez egy központi bázisa a magyar népi hagyományőrzésnek. És természetesen a felvidéki hálózatának programjaiba is bekapcsolódok különböző formában.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.