Mathias Corvinus Collegium (MCC)
Mathias Corvinus Collegium (MCC)

MTI

 / Kultúra

A 2024/25-ös tanévtől felmenő rendszerben indul a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programjának (KP) emelt szintje, KP FAKT néven. A négyéves programban a diákok "személyre szabott tanulási útvonalat járnak be" mentorok segítségével, a szeptemberben 9. osztályt megkezdő diákok május 1-ig jelentkezhetnek - közölte az MCC kedden az MTI-vel.

Azt írták: a KP FAKT programban a tanulási folyamatot egyetemi szintű oktatási-kutatási tapasztalattal rendelkező mentortanárok segítik, akik a diákokkal közösen éves fejlesztési célokat határoznak meg, valamint folyamatos visszajelzéseket adnak az elvégzett munkáról és tanulási eredményről.

A program iskola mellett végezhető, heti rendszerességű délutáni oktatási alkalmakból, intenzív képzési hétvégékből, nyári táborból, idegen nyelvi kurzusokból, valamint évente egy nemzetközi tanulmányútból áll. A tanulók egyebek között hatékony időgazdálkodási technikákat is elsajátíthatnak - írták.

Hozzátették: a diákok az első tanév során klasszikus műveltségtartalmakra épülő, alapozó készségfejlesztő modulokon vesznek részt, míg másod-, illetve harmadévben az általuk választott tudományterületeken bővíthetik tudásukat. A program záró szakaszának középpontjában a továbbtanulás, az MCC Egyetemi Program sikeres felvételije, valamint az alapvető vezetői készségek fejlesztése áll.

A KP FAKT-ban részt vevő diákok a Középiskolás Programban elérhető e-learning kurzuskínálathoz is hozzáférnek, így tanulhatnak nemzetközi kapcsolatokról, közgazdaságtanról, jogról vagy pszichológiáról is.

Közölték azt is, a KP FAKT mellett június 3-ig lehetőség van felvételizni az alapprogramba is, ahol az iskola mellett végezhető, ingyenes készségfejlesztő és szakmai alkalmakkal, valamint e-learning-kurzusokkal várják a magyarországi, valamint külhoni magyar középiskolások jelentkezését. A KP Magyarországon már 16 városban érhető el.

Emellett június 3-ig lehet jelentkezni az MCC Középiskolás Ösztöndíjprogramjába, amelynek keretében 25 sikeres pályázó 10 hónapon keresztül önálló kutatást végezhet szakértő mentortanárok segítségével.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.