A Kolozsvári Magyar Opera Kallós Zoltán 100. születésnapjára ünnepi műsorral emlékezett. A mintegy kilencven fellépő az erdélyi néprajzkutató páratlan életútját, életművét és kulturális örökségét idézte fel.
Amíg Budapesten március 24-én Ritka magyar címmel tisztelegtek Kallós Zoltán 100. születésnapján a magyar néprajz, népzene- és néptánckutatás emblematikus alakja előtt, Erdély fővárosában Kolozsváron március 28-án a Magyar Operában rendeztek ünnepi estet. A mintegy másfélórás műsorban először megjelentek Kallós még élő adatközlői. Ezt követően a táncházmozgalomban úttörő szerepet vállaló zenészek és énekesek léptek színpadra. A táncműsort már a fiatalabbak, mint például a Mérai Cifra Néptáncegyüttes szolgáltatták. Az est második felében teljesen a fiatal generáció mutatkozott be.
A koncertszínházi előadásban – a feketelaki részben – a kolozsvári Zurboló Táncegyüttest láthatta a közönség, a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Táncművészeti karának diákjai a gyimesi blokkban kaptak szerepet. A műsort egy, – a Kallós Zoltán Alapítvány Népzene Iskolába járó – kislány zárta.
„A gazdag, színházi és érzelmi élményt nyújtó műsor felépítése kifejezte a generációk együttélését – utal Kallós Zoltán szellemi örökségének örök időkre szóló voltára Balla Ferenc, a Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója – A nyolcvanéves adatközlő megadta az est hangulatát, a kisiskolás leány pedig a kallósi örökség továbbélésének volt jelképe.”
Az előadás egy összehangolt munkát takart. A produkció zenei szerkesztője Kelemen László, rendezője Béres László volt, s a házigazda szerepe Szép Gyula igazgatóra hárult. Az előadás a Kallós Zoltán Alapítvány szervezésében és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, valamint a budapesti Hagyományok Háza partnerségével valósult meg.
A teltházas előadás iránt Erdély-szerte kiemelt érdeklődés mutatkozott.
Információ: https://magyaropera.ro/eloadasok/kallos-100/202603281900
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Pokoli hibák sorozata okozta negyven éve a nukleáris katasztrófát.
Az elnök sértetlen, de a vacsorát lefújták.
Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.
A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.
Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.
Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.
Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.
A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.