„Pacsirta” magyar népdaléneklési verseny Beregszászban - A dal nemzedékeket és népeket köt össze

Kárpátinfo hetilap

2026. 03. 03. – 07:47 / Kultúra

„A magyar népdal az egész magyar lélek tükre, a magyar nyelvvel egyidős; a magyarság történelme során kialakult és az évszázados – évezredes – használatban csiszolódott népzenei hagyomány anyanyelvünkhöz hasonló érték. Benne mindannyian magunkra ismerhetünk, belőle mások is megismerhetnek bennünket” – fogalmazott egykoron Kodály Zoltán. Szavai különös erővel bírnak a soknemzetiségű, színes kultúrájú Kárpátalján. Itt, ahol évszázadok óta élnek együtt különböző nyelvű és hagyományú közösségek, a népdal nem csupán zenei örökség, hanem híd ember és ember között. A dallamok nem elválasztanak, hanem közelítenek; nem falakat emelnek, hanem kapukat nyitnak. A magyar népdalkincs egyszerre őrzi identitásunkat és teszi lehetővé, hogy mások is közelebb lépjenek hozzánk – s mi is hozzájuk.

Ezt a megtartó és jellemformáló erőt tapasztalhattuk meg a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola falai között is, ahol 2017 óta rendszeresen megszervezik a „Pacsirta” magyar megyei népdaléneklési versenyt. Az idei rendezvényre több mint félszáz produkcióval neveztek a megye művészeti iskoláiból, s különösen szép eredményeket értek el a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola növendékei.

A verseny különös üzenete azonban túlmutat a díjakon és helyezéseken. A díszteremben nemcsak az anyanyelvükön éneklő magyar diákok hangja csendült fel, hanem Munkácsról és Ungvárról érkezett ukrán ajkú fiatalok is lelkesen szólaltatták meg a magyar népdalokat. Amikor egy más anyanyelvű gyermek tiszta szívvel énekli a Megrakják a tüzet, a Látod babám azt a tearózsát című dalokat, vagy a Bujdosik az árva madár-t, ott több történik puszta előadásnál: kölcsönös tisztelet, megértés és nyitottság születik.

A megjelenteket elsőként Bobály István, az intézmény igazgatója köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta: a népdalkincs őrzése és továbbadása nem csupán pedagógiai feladat, hanem lelki küldetés. A dal fegyelmez, formál, közösséget teremt – s megtanít bennünket figyelni egymásra.

Rádik Okszána, a Beregszászi Városi Tanács Oktatási és Művelődési Főosztályának helyettes vezetője elismeréssel szólt az iskolában folyó hagyományőrző munkáról, és arra biztatta a fiatalokat: énekeljenek szívből, mert a dalban ott rejlik múltunk és jövőnk egyaránt.

Hanna Drohalcsuk, a zsűri elnöke a rendezvényt a zene, a dal és az összetartozás ünnepének nevezte. A magyar népdalkincset Kárpátalja sokszínű kultúrájának egyik gyöngyszemeként említette – olyan örökségként, amelyet nemzedékről nemzedékre adnak tovább, s amely generációkat és népeket kapcsol össze.

A köszöntések után a szólóénekesek, majd az énekegyüttesek léptek színpadra. A zsűri – Hanna Drohalcsuk, a megye kulturális szervezési-módszertani központjának megbízott igazgatója, Hleba Szvitlanа, az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Koledzs tanára, Volosin Tetjána, a Megyei Szervezési és Módszertani Kulturális Központjának módszerésze, Holovnya Okszána, a Császlóci Művészeti Iskola igazgatója, Tazinger Andrij, a Kárpátaljai Megyei Művészeti Akadémia tanára és Bobály István, a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola igazgatója – három korcsoportban hirdetett eredményt, és külön értékelte a Tulipán Tanoda növendékeinek produkcióját is.

Ám e napon nem csupán a helyezések számítottak. A magyar népdal nem versenyszám, hanem élő örökség. Minden résztvevő nyertes volt, aki legyőzte félelmét, kiállt a közönség elé, és tiszta hangon megszólaltatta azt a dallamot, amelyet ősei hagytak rá. A népdal jellemet formál: alázatra, kitartásra, közösségvállalásra tanít. Megtanít bennünket arra, hogy múltunkból erőt merítve, egymás kultúráját tisztelve építsük a jövőt.

A „Pacsirta” verseny ismét bizonyította: Kárpátalján a dal nemcsak emlék, hanem élő valóság. Olyan közös nyelv, amelyen keresztül jobban megérthetjük egymást. S amíg vannak gyermekek, akik szívből éneklik népdalainkat, addig reménységgel tekinthetünk a jövőbe. Mert ahol dal szól, ott közösség él.

-marton-