Hit, család, nemzet  - Díjátadóval zárult a KMNE ’56-os pályázata és ösztöndíjprogramja
Hit, család, nemzet - Díjátadóval zárult a KMNE ’56-os pályázata és ösztöndíjprogramja

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete fontosnak tartja a nemzeti ünnepeink méltatását. A múlt hőseire való emlékezés nem csupán történelmi kötelesség, hanem a nemzeti identitás megőrzésének egyik alappillére. Az egyesület fontosnak tartja a fiatal generációk megerősítését a nemzeti és keresztény értékrendben, a családok összetartását és a szülőföldön való megmaradását. E szellemiségben hirdette meg idén is az „Emlékezzünk ’56-ra!” című alkotói pályázatát, melynek díjátadására október 23-án került sor.

Az ünnepi eseménynek a beregszászi református templom adott otthont. Mint megtudtuk, idén 93 család vett részt az alkotói pályázaton, amelynek értékelését a szervezők ezúttal is a közönség szavazataira bízták. Az eredményhirdetésen 44 család harmadik, 29 második, míg 20 család első helyezést kapott. A rendezvényen 54 felsőoktatásban tanuló diákot is egyszeri ösztöndíjban részesítettek.

Hit, család, nemzet  - Díjátadóval zárult a KMNE ’56-os pályázata és ösztöndíjprogramja
Hit, család, nemzet  - Díjátadóval zárult a KMNE ’56-os pályázata és ösztöndíjprogramja

A megjelenteket Taracközi Ferenc helyi református lelkész köszöntötte, aki emlékeztetett arra, hogy 1956 öröksége csak addig élhet tovább, amíg lesz, aki elmeséli és továbbadja azt a fiataloknak. A szabadság eszméje nem elvont történelmi fogalom, hanem személyes példákból táplálkozó valóság, fogalmazott.

Ezt a gondolatot erősítette meg Ábrány Krisztián görögkatolikus áldozópap is, aki arra buzdította a jelenlévőket, hogy mindig a jó mellett a jobbra, a nemesebb célokra törekedjenek – hiszen ez viszi előre a közösséget is.

Megköszönte a kárpátaljai családok kitartását Gyebnár István, a beregszászi konzulátus megbízott vezetője, aki hangsúlyozta: a magyar állam egyik legfontosabb feladata, hogy segítse az itt élő közösségek életkörülményeinek javítását és támogassa a magyarság megmaradását szülőföldjén.

Az eseményen részt vett Michels Antal, a budapesti Józsefvárosi Szent József Plébánia plébánosa is, aki egykor Beregszászban szolgált, és látva az itteniek élethelyzetét, úgy döntött, néhány nagycsaládos fiatalt személyesen támogatott. Hangsúlyozta: egyre inkább olyan világban élünk, ahol a családok próbára vannak téve. Ilyenkor különösen nagy értéke van annak, ha valaki megőrzi a hitet, a krisztusi szeretetet.

Akik ma itt összegyűltünk és az egyesülethez tartozunk, Krisztus kezébe tettük az életünket, ezért biztos vagyok abban, hogy biztonságban vagyunk, hiszen Ő vigyáz ránk – fogalmazott Tarpai József, a KMNE elnöke. – Célunk, hogy olyan nemzedéket neveljünk, amely hű marad a nemzeti értékekhez, és a keresztény hitből merít erőt a mindennapokhoz. Ahogyan az ’56-os forradalomban is a fiatalok mutattak példát bátorságból, ma is bennük látjuk a jövőt. Ezért is kapcsoltuk össze az alkotói pályázat díjátadóját a felsőoktatásban tanuló, nagycsaládban élő fiatalok ösztöndíjátadásával.

Mint megtudtuk, az ösztöndíjprogram a Rákóczi Szövetség és Michels Antal támogatásának köszönhetően valósult meg, az alkotói pályázat beküldőinek megjutalmazását pedig a Szabadságharcosokért Közalapítvány tette lehetővé.

Az ünnepi alkalmat néhány pályázó műsora színesítette: a nagymuzsalyi Orosz Júlia énekével, a nagybégányi Kovács Hanna és a macsolai Kovács Zalán Dániel versmondásával tették emlékezetessé a napot.

Kósa Eszter
 


 

 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek

Hit, család, nemzet  - Díjátadóval zárult a KMNE ’56-os pályázata és ösztöndíjprogramja
Hit, család, nemzet  - Díjátadóval zárult a KMNE ’56-os pályázata és ösztöndíjprogramja
Hit, család, nemzet  - Díjátadóval zárult a KMNE ’56-os pályázata és ösztöndíjprogramja
Hit, család, nemzet  - Díjátadóval zárult a KMNE ’56-os pályázata és ösztöndíjprogramja
Hit, család, nemzet  - Díjátadóval zárult a KMNE ’56-os pályázata és ösztöndíjprogramja
Hit, család, nemzet  - Díjátadóval zárult a KMNE ’56-os pályázata és ösztöndíjprogramja
Hit, család, nemzet  - Díjátadóval zárult a KMNE ’56-os pályázata és ösztöndíjprogramja
Hit, család, nemzet  - Díjátadóval zárult a KMNE ’56-os pályázata és ösztöndíjprogramja
Hit, család, nemzet  - Díjátadóval zárult a KMNE ’56-os pályázata és ösztöndíjprogramja
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.