Köszönöm, Istenem, az édesanyámat! - Anyák napi gondolatok szeretetről, megbecsülésről és a kimondott szavak erejéről

Van az évnek egy vasárnapja, amely csendesebben szól a többinél. Nem a zajos ünneplés, nem a külsőségek napja ez, hanem a szívé. Az anyák napja nem csupán egy piros betűs alkalom a naptárban, hanem lehetőség arra, hogy megálljunk, és hálát adjunk azért az asszonyért, akinek az életünket köszönhetjük. Az édesanyáért, aki először a szíve alatt hordozott, majd egész életén át a szívében.

Az anyaság nem csupán szerep, nem pusztán feladat, hanem Istentől kapott szent küldetés. Egy hivatás, amely a szüléstől kezdődően egyszerre hordoz fájdalmat és boldogságot, könnyeket és örömöt, aggodalmat és reményt. Az édesanya az, aki először tanít szeretni, bízni, hinni. Az ő ölelése az első menedék, az ő hangja az első vigasztalás, az ő imádsága az első láthatatlan oltalom gyermekei fölött. Az anyai szeretet a világ egyik legcsendesebb, mégis legerősebb érzése. Nem kérkedik, nem követel, nem méricskél. Ad. Újra és újra ad. Időt, figyelmet, erőt, álmatlan éjszakákat, aggódó sóhajokat, fáradt mosolyokat, imádságos könnyeket. Olykor úgy adja oda önmagát, hogy észre sem vesszük: a saját vágyairól mond le, hogy gyermeke álma teljesülhessen; saját fájdalmát rejti el, hogy gyermekének mosolya megmaradjon. S talán csak akkor értjük meg igazán, milyen mély és önfeláldozó ez a szeretet, amikor már mi magunk is cipelünk terheket, virrasztunk valakiért, aggódunk valakiért, és egy másik ember boldogságát a sajátunk elé helyezzük.

De anyák napja nemcsak az édesanyák ünnepe. Ez a gyermekek szívének vizsgája is. Mert nemcsak az a kérdés, hogyan szeret egy anya, hanem az is: hogyan szeret a gyermek. Van-e bennünk ragaszkodás? Van-e bennünk figyelem? Van-e bennünk hála? Tudunk-e időt adni annak, aki egykor az egész életét nekünk adta?

Mert oly kevés is elég ahhoz, hogy szeretetet vigyünk egy édesanya szívébe. Egy szál virág. Egy ölelés. Egy kézfogás. Egy csöndesen kimondott: „Köszönöm”. Egy őszinte: „Szeretlek”. S ha a távolság választ el bennünket, egy telefonhívás, amelyben nem a sietség beszél, hanem a szeretet. Egy néhány perces beszélgetés, amelyben benne van a figyelem, a megbecsülés, az odafordulás. Sokszor ennyi is elég ahhoz, hogy egy édesanya szíve egész napra, hétre, hónapra melegséggel töltődjön fel.
S talán éppen ez az ünnep figyelmeztet bennünket a megbocsátás fontosságára is. Mert nincs tökéletes anya, ahogyan tökéletes gyermek sincs. Vannak elrontott mondatok, félreértett hallgatások, kimondatlan fájdalmak, régi sebek. De milyen nehéz teher a szívben hordozott harag – és milyen felszabadító a megbocsátás. Anyának és gyermeknek egyaránt meg kell tanulnia elengedni a sérelmeket, mielőtt túl késő lenne. Ne maradjon a szívben kimondatlan szeretet, feloldatlan fájdalom, ki nem békült csend. Mert a szeretet, amelyet Jézus Krisztus hagyott ránk örökségül, nem csupán érzés, hanem döntés. A szeretet türelmes. A szeretet megbocsát. A szeretet nem a múlt hibáit számlálja, hanem a másik ember szívét őrzi. Ez a szeretet tanít bennünket arra, hogy ne csak ünnepeljük egymást, hanem becsüljük is. Ne csak emlékezzünk a jóra, hanem mondjuk is ki. Ne csak érezzük a szeretetet, hanem mutassuk is meg.

Mert a legnagyobb tragédia nem az, hogy egyszer elveszítjük azt, akit szeretünk, hanem az, ha addig nem szerettük eléggé, amíg még velünk volt. Ezért szeressünk most. Ma. Amíg még megfoghatjuk édesanyánk kezét. Amíg még felhívhatjuk. Amíg még meghallgathatjuk a hangját. Amíg még odaadhatjuk azt az egy szál virágot. Amíg még kimondhatjuk: „Köszönöm, édesanyám. Szeretlek”. Mert nem a sírra vitt száz virág fogja pótolni az életben elmulasztott ölelést.

S ha már nincs közöttünk az, akit édesanyánknak szólíthattunk, emlékezzünk rá szeretettel. Ne csupán a hiány fájdalmával, hanem a hála csendes melegségével. Imádságban, emlékezésben, szívünk legszelídebb zugában. Mert az édesanyák nem tűnnek el nyomtalanul: tovább élnek a mozdulatainkban, szavainkban, imáinkban, szeretetünkben. És amíg szeretettel emlékezünk rájuk, addig valamiképpen velünk maradnak.

-csongori-