Örökre megváltozik az internet, ez mindenkire óriási hatással lesz
 / Gazdaság

Miközben a világ egyre izgatottabban figyeli a kriptovaluták térnyerését, és olyan új fogalmakkal ismerkedik, mint az NFT-k vagy a metaverzum, egy egészen új internet is elkezdett formálódni a háttérben. Egyes innovátorok ugyanis úgy látják, hogy a jelenleg használt internet rendszerszinten szorul átalakításra. Ez pedig a fennálló pénzügyi rendszerre is jelentős hatással lehet.

Hirdetés

Utánajártunk, mi is az alapja a Web 3.0, vagyis az új internet ötletének - írja az Origo.

Ha meg akarjuk érteni, pontosan mi is az értelme annak az „új internetnek", amelyet ma Web 3.0-nak vagy Web3-nak neveznek,

érdemes visszanyúlni a 2008-as pénzügyi válságig, pontosabban 2009 januárjáig, a bitcoin születéséig.

A bitcoin koncepcióját ugyanis egy sajátos generációs tapasztalat hívta életre. Az a benyomás, hogy az egész pénzügyi rendszer, beleértve a vállalatokat és a szabályozó környezetet is, alapvetően hibásan működik. Egy olyan rendszerben élünk, amely az emberi (és a központosított intézményi) szereplők által korrumpálható és cenzúrázható.

E rendszer helyett pedig egy olyan alternatívára van szükség, amely alapvetően és lényegileg kizárja a rosszindulatú emberi beavatkozást, vagy egyes szereplők öncélú hatalomgyakorlását mások kárára.

Így született meg a bitcoin, amely mögött a blokklánc szavatolja a rendszer autonómiáját. Mivel a blokkláncon tárolt információk mindenki számára elérhetők és ellenőrizhetők, nemcsak hogy nincs szükség olyan központi intézményre, amely irányítaná vagy felügyelné a rendszert, de maga a rendszer ki is zárja ilyen intézmények dominanciáját. A hálózat önmagát felügyeli.

2008-ból néhány évet előreugorva, az internetes óriáscégek és platformok ugyanazt a problémát vetik fel az internet egésze kapcsán, mint amit a bitcoin felvetett a pénzügyi rendszerrel szemben.

Néhány gigantikus, központosított vállalat uralja az adatforgalmat, a közösségi média platformokat, a kereső szoftvereket, de még az optikai kábeleket is. Legfőképpen pedig a felhasználók személyes adatait. 

Az elmúlt években sorra pattantak ki a nagyvállalatok adatkezelési botrányai. A mindennapok részévé vált, hogy egyes közösségi média óriások szinte teljesen önkényesen tiltanak le és cenzúráznak profilokat és bejegyzéseket. A felhasználóknak pedig nemhogy beleszólásuk, de még rálátásuk sincs arra, hogy ezek a cégek milyen elvek szerint döntenek, és miként használják fel az adataikat.

Mindezzel szemben született meg a Web 3.0 koncepciója, amely az ígérete szerint forradalmian átalakíthatja azt az internetet, amelyet ma ismerünk.

Web 1,2,3

Az internet első korszakát (Web 1.0) a statikusság jellemezte. Nem voltak még felhasználói profilok és interaktív funkciók. Az egymáshoz linkekkel kapcsolódó oldalakat főként csak olvasni lehetett.

Majd a programozási technológia fejlődésével eljött a korszakváltás, és megjelent a Web 2.0, amely már dinamikus volt és interaktív. 

Ezt a korszakot a legkönnyebben a közösségi média platformokon keresztül lehet elképzelni. A felhasználók feltöltik magukról az adatokat, amelyeket meg kívánnak osztani, ezeket az adatokat pedig a platformok szolgáltatói kezelik. Az olyan oldalak, mint a Facebook, az Instagram vagy a Google már szinte egyáltalán nem állítanak elő saját tartalmat, csupán felületet biztosítanak a felhasználóknak, akik ezeket a felületeket tartalmakkal töltik meg. A cégek viszont kontrollálhatják, elemezhetik és használhatják a felhasználók adatait. Cenzúrázhatnak, törölhetnek és profilozhatnak.

Ezzel szemben a Web 3.0 alapja a decentralizáltság. Egy olyan, még erősen formálódó gyűjtőfogalomról van szó, amely magában foglalja a decentralizált hálózatokra épülő internet lehetőségét. A Bitcoin vagy az Ethereum (a kriptovaluták nevét általában kis, míg a mögöttük álló hálózat nevét nagy kezdőbetűvel írjuk) épp ezt teszik lehetővé.

Az innováció kulcseleme tehát az, hogy nincs szükség egy központra, amely kontrollálja a hálózatot, mégis minden szereplő megbízhat benne. 

Mivel egy kőbe vésett kód az alapja, egy olyan megmásíthatatlan szabályrendszer áll mögötte, amely mindenki számára világos lehet – ezeket a szabályrendszereket vagy működési modelleket hívják konszenzus protokolloknak.

A Web 3.0 ötletének alapja tehát a decentralizáltság, a nyitottság, a hozzáférhetőség, valamint a minden potenciális hatalommal szembeni alapvető bizalmatlanság. Nem véletlen, hogy egyesek szerint a Web 3.0 koncepciója visszahoz valamennyit a korai internet „vad" és szabad szelleméből.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.