Kárpátalján nyolc évre rács mögé kerül az a kárpátaljai férfi, aki miatt egy gyerek meghalt, egy pedig a kórházba került.
A Kárpátaljai Megyei Ügyészség közleménye szerint Nagydobrony 45 éves lakosát 8 év börtönbüntetésre ítélték, mert ittas állapotban megsértette a közlekedésbiztonsági szabályokat.
A férfi tette egy 9 éves fiú halálához vezetett, egy másik, 8 éves pedig megsérült.
A halálos közlekedési baleset 2021 végén, a Beregszászi járásban található Szernye községben történt.
Egy Audi A6-ost ittasan vezető férfi elgázolta az út szélén álló gyerekeket. Ezt követően még 250 métert vezetett, és csak azután állt meg, hogy az autó árokba hajtott és egy családi ház kerítésének ütközött.
A bírósági tárgyaláson a vádlott beismerte bűnösségét.
A börtönbüntetés mellett a bíróság 10 évre megfosztotta a férfit a járművezetői jogától. Amíg az ítélet jogerőre emelkedik, addig a férfi előzetes letartóztatásban van - közölte a Kárpátaljai Megyei Ügyészség sajtószolgálata.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke