4 évre ítélték az ungvári halálos baleset okozóját
4 évre ítélték az ungvári halálos baleset okozóját
 / Kékfény
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

4 év börtönre ítélték azt a 23 éves női sofőrt, aki halálos közúti balesetet követett el Ungváron.

Hirdetés

A baleset következtében egy 19 éves utas életét vesztette.

Ezen felül a sofőrt 3 évre megfosztották a gépjárművezetés jogától is – írja a Golos.ua internetes kiadvány a Kárpátaljai Megyei Ügyészség nyomán.

2020. szeptember 18-án Ungváron, a Szobránc utcában egy 23 éves nő a Skoda Fabia típusú gépkocsijával haladva vezetve elvesztette uralmát járműve fölött, az út szélére sodródott és egy fának ütközött.

Hirdetés

Megállapítást nyert, hogy a sofőr jelentősen túllépte a megengedett sebességet, ráadásul ittas állapotban vezetett.

A baleset következtében egy 19 éves utas a helyszínen belehalt a sérüléseibe.

Egy másik lány, aki szintén utas volt,megsérült.

A baleset pillanatától a járművezető őrizetben volt. Az Ungvári Járásbíróság bűnösnek találta, és 4 év börtönre ítélte a nőt.