Az Amerikai Egyesült Államok sikeresen végrehajtott egy nagyszabású támadást Venezuela és vezetője, Nicolás Maduro elnök ellen, akit feleségével együtt elfogtak és repülővel elszállítottak az országból - írta a Truth Social internetes közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök szombaton, adta hírül az MTI.
A bejegyzés szerint a műveletet az amerikai rendfenntartó szervekkel együttműködésben hajtották végre.
Az elnök azt is írta, hogy a történtekről szombaton sajtótájékoztatót tart floridai rezidenciáján, Mar-a-Lagóban.
A The New York Times című lapnak nyilatkozva Donald Trump azt mondta, a hosszú, gondos és jó tervezésnek tulajdonítható a szombati akció sikere.
"Briliáns művelet volt"
- vélekedett.
Az amerikai külügyminisztérium szombaton arra szólította fel a Venezuelában tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy tartózkodjanak védett helyen.
Az Egyesült Államok kolumbiai nagykövetsége által kiadott figyelmeztetésben egyben arra kérték az amerikai állampolgárokat, hogy a jelen helyzetben ne utazzanak Venezuelába.
Az amerikai külügyi tárca már decemberben arra szólított fel minden amerikai állampolgárt, hogy sürgősen hagyja el Venezuelát. Caracasban az Egyesült Államok 2019 óta nem működtet diplomáciai képviseletet.
Venezuela kormányzata elítélte az amerikai katonai támadást, "nagyon súlyos katonai agressziónak", valamint "imperialista agressziónak" minősítette.
A caracasi kormány közleménye szerint az amerikai katonai művelet egyetlen célja Venezuela stratégiai forrásainak, elsősorban olaj- és ásványkincseinek megszerzése volt.
A venezuelai hivatalos közlemény szerint Caracasban "polgári és katonai" létesítményeket érintett a támadás, miközben Miranda, Aragua és La Guaira szövetségi államok is célpontok voltak.
Helyszíni beszámolók szerint Venezuela fővárosában az éjszakai órákban több robbanást lehetett hallani, és alacsonyan szálló repülőgépeket láttak.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.