A Fehér Ház (angolul: White House) az Amerikai Egyesült Államok mindenkori elnökének hivatalos lakóhelye és munkahelye Washingtonban. Illusztráció
A Fehér Ház (angolul: White House) az Amerikai Egyesült Államok mindenkori elnökének hivatalos lakóhelye és munkahelye Washingtonban. Illusztráció

MTI

 / Közélet

Donald Trump amerikai elnök nem tudott előre az elmúlt hétvégén orosz katonai célpontok ellen végrehajtott ukrán dróntámadásról - erősítette meg a Fehér Ház szóvivője kedden.

Karoline Leavitt az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy

Donald Trump eszközkészletének a részét jelentik az Oroszország elleni szankciók, amennyiben szükségessé válnak. Hozzátette, hogy az elnök megközelítését a kongresszus is tiszteletben tartja. A szóvivő ezzel arra utalt, hogy a szenátus törvényjavaslatot készített elő Oroszország elleni súlyos szankciókra.

A szóvivő a hétfői isztambuli tárgyalási fordulóra utalva felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország és Ukrajna az amerikai elnök ösztönzésére bocsátkoztak közvetlen tárgyalásba, és megjegyezte, hogy a háborúban álló két fél között hasonló közvetlen kapcsolatfelvétel "egy évvel ezelőtt ilyenkor még elképzelhetetlen volt".

Hozzátette, hogy

az elnök "pozitívan" áll a tárgyalások révén elért előrelépéshez, ugyanakkor "realista" a helyzet megítélésével kapcsolatban, és próbálja előremozdítani a folyamatot, és nem akarja a háború további meghosszabbítását.

Karoline Leavitt szintén kérdésre válaszolva közölte, hogy az amerikai elnök részt vesz a NATO-tagországok június végi hágai csúcstalálkozóján.

A Fehér Ház szóvivője egyben megerősítette, hogy június 4-én, szerdán életbe lép a megemelt behozatali vám az acélra és alumíniumra, amit Donald Trump múlt pénteken a Pennsylvania állambeli Pittsburgh közelében acélipari munkások előtt tartott beszédében jelentett be.

A vám 25-ről 50 százalékra emeléséről szóló rendeletet az elnök még kedden aláírja - közölte Karoline Leavitt.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.