Idén már nem kap újabb amerikai támogatást Ukrajna, a kongresszus az év végig már nem hagyja jóvá a Kijev és a Fehér Ház által szorgalmazott 61 milliárd dolláros csomagot.
A republikánus és demokrata tárgyalófeleknek nem sikerült megegyezniük a csomag finanszírozásának részleteiben kedden, annak ellenére, hogy Joe Biden amerikai elnök többször sürgette őket. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ügy érdekében az Egyesült Államokba is elutazott.
A szenátus képviselőcsoportjainak vezetői, a demokrata Chuck Schumer és a republikánus Mitch McConnell azt mondták, remélik, hogy a jövő év elején szavazhatnak a támogatásról. Közös nyilatkozatukban leszögezték, hogy a tárgyaló felek „biztató előre lépéseket tettek”, de „továbbra is vannak kihívást jelentő kérdések”.
„Tárgyalóink nagyon-nagyon szorgalmasan fognak dolgozni a decemberi és januári szünetben” – mondta újságíróknak Schumer.
A kongresszus január 8-án folytatja munkáját. A szenátus demokrata és republikánus vezetői csak annyit közöltek, hogy olyan csomagot szeretnének elfogadni, amely katonai, humanitárius és makrogazdasági elemet is tartalmaz.
A megállapodást a korábbi nyilatkozatok szerint egyebek között az hátráltatja, hogy a republikánusok túlzottnak tartják a csomagban szereplő támogatás mértékét, ráadásul az amerikai bevándorlási politika szigorításához kötik beleegyezésüket.
A Fehér Ház korábban arra figyelmeztetett, hogy az év végére elfogynak az Ukrajnának szánt források.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.