Az ukrajnai háború lezárásának lehetőségeiről is beszélt telefonon Donald Trump republikánus elnökjelölt és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken.
Donald Trump, a Truth Social közösségi médiaoldalán megjelent közleményében "nagyon jó" telefonhívásnak minősítette kettőjük beszélgetését.
Az ukrajnai béke lehetőségéről közölte:
"a két oldal képes lesz arra, hogy összeüljön és kitárgyaljon egy megállapodást, amely véget vet az erőszaknak és lefekteti az utat a jólét felé".
Donald Trump közlése szerint a beszélgetést az ukrán államfő kezdeményezte. Megismételte korábban többször hangoztatott ígéretét, hogy az Egyesült Államok elnökeként lezárná a háborút, amely sok életet követelt és számtalan család életét tette tönkre.
A republikánus elnökjelölt beszámolt arról is, hogy Volodimir Zelenszkij elítélte az múlt szombaton ellene végrehajtott merényletkísérletet.
Volodimir Zelenszkij közösségi médiában közzétett beszámolója szerint szó volt annak fontosságáról, hogy Ukrajna megsegítését kétpárti, valamint kongresszusi és szenátusi támogatás övezze az Egyesült Államokban.
Az ukrán elnök azt is közölte, hogy gratulált Donald Trumpnak az elnökjelöltséghez, valamint azt, hogy megállapodtak egy későbbi személyes találkozóban.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.