Az Egyesült Államok 2024-ben is próbálja majd Ukrajna támogatása mögé állítani a világot - jelentette ki az amerikai külügyminiszter szerdán.
Antony Blinken Washingtonban tartott évzáró sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy Ukrajna támogatásával szeretnék a továbbiakban is demonstrálni azt, hogy az orosz agresszió stratégiai hiba volt és Vlagyimir Putyin nem volt képes elérni célját, Ukrajna eltörlését a térképről.
Az amerikai miniszter nehéz évként értékelte 2023-at a harcmezőn Ukrajna számára, ugyanakkor eredménynek mondta a Fekete-tengeren elért ukrán katonai sikert, valamint azt, hogy Ukrajna képes volt szállítási folyosót nyitni gabonája és egyéb termékei exportja előtt a világ számára.
Azt is kijelentette, hogy Ukrajna sikere szempontjából a nemzetközi támogatás kritikusan fontos, és egyben felszólította az amerikai Kongresszust, hogy fogadja el Joe Biden elnök részben Ukrajna támogatásának finanszírozásáról szóló költségvetési kérését.
A terhek közös megosztásának legjobb példájaként jellemezte az Egyesült Államok és Európa között Ukrajna segítését, amire Antony Blinken szerint Európa 110 milliárd dollárt fordított, miközben az Egyesült Államok 70 milliárdot.
Hozzátette, hogy az Egyesült Államok által felajánlott támogatás 90 százaléka belföldön hasznosult új munkahelyek, amerikai vállalkozásokhoz érkező bevételek formájában, valamint az amerikai hadiipar erősödésének révén.
Az amerikai diplomácia vezetője az elmúlt év eredményeként Oroszországot katonai, gazdasági és diplomáciai értelemben gyengébbnek, miközben a NATO-t nagyobbnak és erősebbnek nevezte.
A következő év átfogó amerikai diplomáciai céljával kapcsolatban Antony Blinken úgy fogalmazott, hogy "továbbra is vállt vállnak vetve állunk azokkal, akik osztják a mi elképzelésünket egy szabad, nyitott, sikeres és biztonságos világról".
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.