Joe Biden amerikai elnök szerdán aláírta és ezzel hatályba léptette a 95 milliárd dolláros nemzetközi támogatást is magában foglaló amerikai törvénycsomagot, amely a többi között Ukrajna és Izrael számára tartalmaz forrásokat.
Az úgynevezett nemzetbiztonsági törvénycsomagot szombaton a képviselőház, kedden pedig a szenátus is megszavazta, és az elnök már előzetesen jelezte, hogy azonnal aláírja, amint elé kerül.
Az új jogszabályok szerint az Egyesült Államok Ukrajna számára több mint 60 milliárd dollárt biztosít katonai támogatásként. Az első szállítmány az elnök szándéka szerint már ezen a héten útnak indul, ezt a tervet Joe Biden élőben közvetített beszédben is megerősítette, amikor hatályba léptette a törvényt.
Megfogalmazása szerint órákon belül elindulhatnak a felszerelések Ukrajna számára. Ezek között légvédelmi rendszerekbe való lőszereket, rakétarendszereket, tüzérségi eszközökhöz és járművekhez használatos lövedékeket említett.
Azt is kifejtette, hogy a szövetségesek támogatása magát az Egyesült Államokat is erősebbé teszi, valamint az elfogadott ukrajnai támogatási keretet Európa biztonságába való befektetésnek nevezte.
Joe Biden az aláíráskor hangsúlyozta, hogy a kongresszus két háza kétpárti többségi támogatással fogadta el a törvényeket, és köszönetet mondott a republikánus és demokrata párti törvényhozási vezetőknek.
A nemzetbiztonsági törvénycsomag Izrael számára is tartalmaz támogatási keretet mintegy 26 milliárd dollár értékben, amelyből egymilliárd dollárt szánnak humanitárius segélyre a Gázai övezetben élő palesztin civilek számára.
Az elnök kijelentette: biztosítani fogják azt, hogy Izrael rendelkezzen mindazokkal az eszközökkel, amelyekkel képes megvédeni magát Iránnal és a terrorista fenyegetésekkel szemben. Hozzátette ugyanakkor, hogy a törvény jelentősen megnöveli a humanitárius segítséget a Gázai övezetben élő palesztinok számára. Egyben felszólította Izraelt, hogy haladéktalanul biztosítsa a hozzáférést a humanitárius segélyekhez a Gázai övezetben élőnek.
A teljes törvénycsomagnak része 8 milliárd dollár Tajvan, valamint az indiai- és csendes-óceáni térség számára, ami a Kína jelentette kihívás kezelését hivatott orvosolni. Emellett szerepel benne az a jogszabály is, amely a TikTok közösségi videómegosztó alkalmazás betiltásához vezethet az Egyesült Államokban, amennyiben a kínai anyacég nem értékesíti amerikai érdekeltségét - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.